MSZP: pozitív semlegesség

Megosztottak a baloldali szavazók a migrációs kérdésben, emaitt a párt kommunikációs szinten nagyon nehéz helyzetben van.

Katona Mariann
2015. 09. 21. 3:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pozitív semlegesség – információink szerint ezekkel a szavakkal jellemezte az MSZP hozzáállását a migrációs helyzet kezeléséhez Tóbiás József a szocialisták országos választmányának szombati ülésén. Úgy tudjuk, a pártelnök és Botka László választmányi elnök is elégedetten nyilatkozott arról, ahogyan az elmúlt időszakban kezelték a témát. Forrásaink szerint ugyanakkor a pártvezetés kockázatminimalizáló politikája arra sem elég, hogy a még meglévő szavazóbázist megtartsák. A kritikusok úgy vélik, az MSZP gyakorlatilag láthatatlan, szemben például a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióval.Informátoraink ezzel kapcsolatban arra hívták fel a figyelmet, hogy az MSZP kommunikációs szinten nagyon nehéz helyzetben van, a baloldali szavazótábor ugyanis erősen megosztott abban a tekintetben, hogy milyen eszközökkel kell kezelni a migrációs helyzetet. Jelentős hányaduk például támogatja a kerítésépítést, de a rendőrség és a katonaság mozgósításával is egyetért. Az MSZP ugyanakkor a kabinet intézkedései mellett sem teheti le a voksát, mert ha az irányokat jónak is tartják, a megvalósítás formáját már nem.A szocialista párton belül információink szerint továbbra is sok kritika éri Tóbiás Józsefet. A leggyakoribb bírálat, hogy az elnökség valójában csak formálisan ülésezik (sokszor határozatképtelenek a tanácskozások), a pártot pedig lényegében egy szűk kör, az elnök mellett Baja Ferenc és Szekeres Imre irányítja. Több forrásunk is említette emellett, hogy vidéken anyagi nehézségekkel küzdenek, mert a pártvezetéstől nem kapnak megfelelő forrásokat. Arról is beszéltek, hogy egyes pártirodáknak segítség hiányában saját maguknak kell gondoskodniuk még a közüzemi számlák kifizetéséről is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.