Túlságosan nagy érdeklődést váltott ki az a július 1-jével életbe lépő kormányrendelet, amely az egészségügyi felsőfokú szakképzésről szól, és amelynek része a rezidensek, illetve a frissen végzett szakorvosok támogatási programja. – Jelenleg is folyamatban vannak az egyeztetések a minisztérium, az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK), a kórházak és a Magyar Rezidens Szövetség között. Legalább hatvan rezidens kinevezése van függőben a Semmelweis Egyetem régiójában – mondta lapunknak Dénes Tamás, a rezidensszövetség elnöke.A keretszámokat tavaly ősszel hirdette ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), de az új rendelet, amely például ösztöndíj formájában többletjövedelmet nyújt a rezidenseknek és a kezdő szakorvosoknak, illetve leveszi a fizetésükkel járó költségterheket a kórházakról, csak idén jelent meg. – Ennek hatására pillanatok alatt elfogytak a szabad helyek a Semmelweis Egyetem régiójában. A Debreceni Egyetem, a Pécsi és a Szegedi Tudományegyetem régiójában még van szabad kapacitás. Abban bízunk, hogy ez átcsoportosítható – mondta Dénes Tamás.Komoly gond, hogy az ENKK semmilyen alapon nem tud szelektálni, mivel nem szerepelnek minőségi, illetve mennyiségi korlátok a rendszerben – fejtette ki a rezidensek elnöke. Dénes Tamás úgy véli, a keretszámokat ágy- vagy beavatkozásszámhoz, illetve az elérhető mentorok számához kellene kötni, hogy ne vállalhassák túl magukat a kórházak. Előfordulhat ugyanis, hogy akár 15-20 rezidenst is felvenne egy intézmény, csak azért, mert az állam fizeti a bérüket, miközben érdemi munkát valójában csak hat embernek tudnának adni. – Gyorsan meg kell oldani a problémát, mert a várakozásba beleunt rezidensek külföldön próbálhatnak szerencsét. Kompromisszumos megoldásként született a javaslat, miszerint ne jelentkezési sorrendben bírálják el a kinevezéseket, hanem ágyszám alapján. Szerencsés volna, ha a végleges döntésig a kórházak osztályos orvosként alkalmaznák a rezidenseket – mondta Dénes Tamás.Az ENKK szerint erre az évre a Semmelweis Egyetem keretszáma 332, míg a debreceni, pécsi, szegedi egyetemek régiójával együtt összesen 988 rezidens dolgozhat. Bővebb tájékoztatásért kerestük az ENKK-t, de még nem jött válasz arra, hogy alakulnak a keretszámok és hány szabad hely van még.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.