Lapunk értesülései szerint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságon jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt folyik büntetőeljárás, amelynek egyik gyanúsítottja Szeremley, a másik pedig egy nála fiatalabb férfi.Tegnap Szeremley Huba telefonon annyit mondott munkatársunknak, hogy egyelőre nem kíván nyilatkozni az üggyel kapcsolatban.Úgy tudjuk, lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el ellene a bíróság, míg társát előzetesbe helyezték. Az ötgyermekes, neves borász honlapján fellelhető információk szerint ő a tulajdonosa a Badacsony és a balatoni régió legismertebb birtokának, amely nemzetközi eredményei révén a világban is hazánk vezető pincészeteként ismert.2008-ban vagyona a 100 leggazdagabb magyar című kiadvány szerint 20,5 milliárd forint volt. Egy a Borsnak adott interjújában úgy fogalmazott: „a boldogság olyan, mint a kék madár. Lehet üldözni, de aztán úgyis valaki bezárja a kalitkába. Jól érzem magam, de akármilyen hülyén hangzik is, nem a pénz miatt. A játékos kedvem, a kihívások, az adrenalin növelése volt mindig a mozgatórugó. Amikor csak 100 dollár és egy repülőjegy volt a zsebemben, ugyanolyan jól tudtam érezni magam, mint most.”
Nyomozás Szeremley Huba ellen
Az ismert borász és társa ellen csalás gyanúja miatt folyik eljárás.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!