A lap első kérdésére, miszerint „Miért csukja be egészen egyszerűen a magyar rendőrség a szemét, látva, hogy menekültek ezrei özönlenek a nyugatra tartó vonatokra”, így válaszolt: ez kicsit olyan, mint 1989-ben a berlini falnál Günter Schabowski tévesen értelmezett vagy félreértett mondata. Ő sem gondolta komolyan, hogy a falat még azon az éjszakán megnyitják. Schabowskihoz hasonlóan nyilvánvalóan Angela Merkel sem gondolta, hogy a hétvégén tett kijelentését, miszerint a szíriai menekülteket befogadja Németország, szó szerint fogják érteni a menekültek, ahogy végül is történt. Prőhle szerint a magyar rendőrség is úgy értette, hogy szabad az út nyugatra a menekülteknek.A helyettes államtitkár az interjúban kifejtette, hogy a magyar kormány szem előtt tartja szerepét a schengeni övezetben, a déli határon épült kerítésnek is mindenekelőtt az volt a célja, hogy elriassza a csempészeket, mint mondta, a menekülteket elijeszteni egyáltalán nem akarták. „A kerítéssel a menekültek Magyarországra történő szabályozott bejutását akartuk szavatolni” – emelte ki a politikus. Az újságíró ennek kapcsán megjegyezte: a szabályozott bejutás szavatolásához nem lenne szükség szögesdrótra. Erre válaszolva Prőhle kifejtette: a csempészekkel szemben nem elegendőek az udvarias megoldások, olykor harciasabb eszközökre van szükség. Mint mondta, a határsértés miatti szabadságvesztéssel való fenyegetés címzettjei sem a szíriai gyerekek. – Tudni akarjuk, kik lépnek az országunkba, ez is része nemzeti szuverenitásunknak – emelte ki a helyettes államtitkár.„Az, hogy komolyan vesszük a schengeni övezetben betöltött szerepünket, nem hozható fel érvként ellenünk” – így reagált Prőhle arra az újságírói felvetésre, miszerint, ha Magyarország tisztában van vele, hogy a menekültek nem akarnak az országban maradni, hanem továbbutaznak, akkor miért van szükség ezekre az erőfeszítésekre. Mint a politikus elmondta: tisztában vannak azzal, hogy a menekültek nagy része Németországba akar utazni, de azt is tudják, hogy körülbelül négy százalékuk – köztük több mint száz gyerek – mégis maradna Magyarországon. Prőhle elmondta, hogy ezeket a gyerekeket ellátja és be is iskolázza az állam.„Aggódunk az állam terhelhetősége miatt, merthogy a németekkel ellentétben mi nem szoktunk ahhoz, hogy idegen vallású, erős muszlim közösségünk legyen” – fejtette ki a helyettes államtitkár. Prőhle szerint a többi országot nézve sem egyszerű ez az integrációs folyamat. Példaként az államtitkár Németországot említette. Mint mondta, Friedrich Merz 2000-ben használt „Leitkultur” kifejezését később az év „nem-szójává” avatták. (A „Leitkultur”-koncepció a német központi értékek elsőrendűségét hirdette és elvetette auralizmust.) A politikus kifejtette: Merkel is azt mondta, hogy a multikulturalizmus megbukott. Prőhle szerint a németek nyilvánvalóan új és realisztikusabb tudásából a magyarok is levonhatják a tanulságokat, miszerint a különböző emberek és vallások integrációja nem olyan csodálatosan egyszerű.Arra az újságírói kérdésre, miszerint miért nem hagyja a kormány, hogy ez a tanulási folyamat Magyarországon is megtörténjen, Prőhle úgy válaszolt, hogy „realista vagyok, ismerem az előrejelzéseket és statisztikákat, valamint tisztában vagyok hazám születési és halálozási adataival, tudom, hogy Afrikában 2050-re néhány milliárd ember fog élni, míg Európában 70 millióval kevesebb.” Prőhle a legfontosabb célnak a bölcs családpolitika Magyarországon történő kidolgozását nevezte meg.A helyettes államtitkár arra az újságírói felvetésre, miszerint a magyar kormány miért van olyan vehemensen az Európai Unión belüli kötelező kvóta ellen, Prőhle így válaszolt: „mindig ellene voltunk, hogy az unió átlépje saját hatáskörét”. Mint a politikus hozzátette: az, hogy egy ország kit enged be, nem irányítható központilag Brüsszelből. „Nem akadályozzuk meg minden menekültnek automatikusan a bejutást” – tette hozzá. „A szlovákok nem akarnak muszlimokat. Ezt Magyarország miniszterelnöke is mondhatná, vagy nem?” – tette fel a kérdést a lap újságírója, amire Prőhle így válaszolt: „Talán ezt is mondhatná.”Annak kapcsán, hogy milyen befolyással bír az unió jövőjére nézve a menekültválság, Prőhle kijelentette: „ez a krízis civilizációs krízis”. A helyettes államtitkár szerint ma még nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ezt fel tudjuk mérni, de úgy véli, eddigi története során ez az Európa Unió legnagyobb kihívása.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.