„Semmit sem ér az elektromos autó, ha nincs, aki kezelni tudná”

Budapesten tanácskoznak péntekig Európa és a világ oktatáskutatói.

MTI
2015. 09. 08. 14:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Juhász Erika, a szervezőbizottság elnöke az esemény keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az Európai Oktatáskutatók Egyesületének (EERA) és az Oktatáskutatók Világszövetségének (WERA) közös tanácskozásán mintegy 4600 előadás várja a kutatókat, köztük különböző workshopok, panelbeszélgetések és interaktív előadások. Hozzátette: reményeik szerint a hétfőtől péntekig tartó rendezvény lehetőséget teremt friss tudományos ötletek kidolgozására, valamint új nemzetközi kutatási, oktatásfejlesztési projektek elindítására is.Theo Wubbels, az EERA elnöke arról beszélt, hogy miközben az Európai Unió számos fontos, többek között a környezetvédelmet és a fenntartható társadalmat érintő problémára kizárólag technológiai megoldást kíván keresni, a több ezer kutatót képviselő szervezet elsősorban oktatási kérdésként tekint ezekre. „Semmit sem ér az elektromos autó, ha nincs, aki kezelni tudná” – fogalmazott, kiemelve, hogy a környezetvédelem oktatási oldalát a tanácskozás több előadása is vizsgálja.Hrubos Ildikó, a fórum helyszínét adó Budapesti Corvinus Egyetem tanára hangsúlyozta, hogy bár gyakran esik szó a társadalomtudományok háttérbe szorulásáról, a mostani konferencián számos fiatal kutatót látni, amely bizonyítja, hogy igenis van érdeklődés ezen tudományágak iránt is.Hasonlóan vélekedett Bartha Elek, a szervezésben szintén részt vevő Debreceni Egyetem rektorhelyettese is, aki szerint a konferencia azon túl, hogy segíti a felsőoktatási intézmény nemzetközi kapcsolatainak fejlesztését, egyben utánpótlást is teremthet az oktatáskutatás számára.A nemzetközi konferencia hétfőn a PhD-hallgatók és a fiatal kutatók tudományos találkozójával vette kezdetét. A tanácskozás zárt, a regisztrált résztvevőket letölthető mobiltelefonos applikáció segíti a programban való eligazodásban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.