Sikeres is meg nem is a Nemzeti Pedagógus Kar

Az NPK számára kiemelt feladat az etikai kódex elfogadása.

MTI
2015. 09. 23. 19:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Horváth Péter az NPK kétnapos kihelyezett elnökségi ülését megelőző sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: október 4-éig lehet még véleményezni a dokumentumot. „Minden korrekt, építő javaslatot megfontolunk, és ha a küldöttek kétharmados többséggel elfogadják, be is építjük őket” – tette hozzá. Azt is mondta, hogy a kódex visszavonására vonatkozó javaslatokkal nem tudnak mit kezdeni.A kar elnöke szerint az elmúlt egy év bebizonyította, hogy az NPK léte jogos, az általa megfogalmazott vélemények egy része be is épült a jogszabályokba. „Ezzel sikerült picit jobbá tenni azt a környezetet, amelyben dolgoznunk kell” – fogalmazott. Horváth Péter úgy látja, hogy az NPK sikeresen közvetítette a szervezet tankönyvellátással kapcsolatos véleményét, az új érettségirendeletet, valamint a tanév rendjének módosítását érintő, továbbá a szakképzés átalakítására vonatkozó javaslatait is.Ugyanakkor az elnök kevésbé sikeresnek értékelte a kar bérezéssel, a pedagógus-óraszám csökkentésével, illetve a nyugdíjas kollégák foglalkoztatásával összefüggő munkáját. Ezeket a kérdéseket továbbra is napirenden kívánják tartani – tette hozzá.Közlése szerint az etikai kódex elfogadása mellett hasonlóan fontos a kilenc évfolyamos alapiskolai képzés kérdése, illetve ehhez kapcsolódóan a Nemzeti alaptanterv felülvizsgálata. Ezeken túl a szakképzés átalakításának, illetve a tankerületi rendszer működésének gyakorlati tapasztalatait is át szeretnék tekinteni a következő félévben. Elmondta, hogy az NPK kialakította működési modelljét, a törvény által előírt tizenhat tantárgyakhoz kötött tagozat közül tizenhárom alakult meg eddig, s a hiányzó három is feláll még októberben.Az NPK-tagság kötelező mivoltára vonatkozó kérdésre válaszolva Horváth Péter felidézte: az oktatásban több mint 170 szakmai szervezet tevékenykedett. Közülük bár nagyon sok jól működött, taglétszámukat tekintve nem biztos, hogy reprezentálni tudták az adott tantárgyat vagy a pedagógustársadalmat – vélekedett.A kar elnöke szerint a kötelező NPK-tagság lehetőség is arra, hogy a pedagógus elmondhassa a véleményét. „Bennem nem merült fel a kötelezőség megszüntetése, igaz ez nem is az én feladatom, ezt a törvény írja elő” – tette hozzá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.