A Liberálisok csak ráijesztenének a kormányra

Állítják, az európai liberálisok frakciója nem kezdeményezi Magyarország kizárását az Európai Unióból.

MTI
2015. 10. 04. 17:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ellenzéki párt vasárnapi közleményében arra reagált, hogy Rogán Antal, a kormányfő politikai kabinetfőnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának azt mondta: az európai liberálisok frakciója a következő héten kezdeményezni akarja Magyarország szavazati jogainak felfüggesztését, végső soron az ország kizárását az EU-ból.

Az LMP azt írta: a liberálisok európai parlamenti frakciója kezdeményezésével arra akarja rákényszeríteni az Orbán-kormányt, hogy tartsa tiszteletben az alapvető emberi jogokat, és tisztességesen bánjon a menekültekkel. Ezt azzal magyarázták, hogy a liberálisok szerint a menekültügyi törvények szigorítása és a honvédelmi törvény módosítása alapvetően sérti az uniós normákat.

A pártcsalád célja az, hogy a kormány vonja vissza az alapvető jogokra veszélyt jelentő intézkedéseket – olvasható a közleményben. Kitértek arra is, hogy Fodor Gábor pártelnök Guy Verhofstadtnak, a Liberálisok és Demokraták Európai Szövetsége (ALDE) frakcióvezetőjének írt levelében jelezte, hogy maga is elutasítja a magyar kormány menekültpolitikáját, de a szavazati jogok felfüggesztését nem támogatja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.