Csak jövőre folytatják az M4-es építését

Tavaszig számolgatnak, eddig amúgy 33 milliárd forintot fizetett ki az érintett cégeknek az állam.

MTI
2015. 11. 13. 19:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A megbízott az M4-es gyorsforgalmi út Abony–Fegyvernek közötti szakaszának megvalósításáról tartott tájékoztatójában elmondta, a kormány elkötelezett abban, hogy Szolnokot bekapcsolja a gyorsforgalmi közúthálózatba, valamint befejezze az érintett útszakasz fejlesztését.

A kérdés az, hogy milyen műszaki tartalommal – tette hozzá, jelezve, hogy erre vonatkozóan elkészült egy több variációt tartalmazó előterjesztés, melyet várhatóan heteken belül napirendjére tűz a kabinet.

Közölte: a végleges változatra vonatkozó döntést követően a tervek szerint még ez év végén megindulhat a közbeszerzési eljárás, 2016. második felében pedig ismét elkezdődhet a munka.

Addig azonban a legfontosabb teendők egyike a leállított projekt során elvégzett munka elszámolása – mutatott rá Homolya Róbert, aki szerint az egyeztetések jelenleg is tartanak, és jövő év első negyedévéig előreláthatólag minden érintett céggel létrejön a megállapodás.

A miniszterelnöki biztos bejelentette: a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. eddig 32,9 milliárd forintot fizetett ki a vállalkozóknak a leállított beruházás során megvalósult munkák ellentételezéseként.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.