Minden magyar párt Párizs mellett áll

Mindenki kifejezte együttérzését és biztosította támogatásáról a franciákat.

MTI
2015. 11. 14. 9:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A KDNP őszinte együttérzését fejezi ki a párizsi merényletben elhunytak hozzátartozóinak – olvasható a kisebbik kormánypártnak az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében, emellett, mint írták, csatlakoznak a Tranzit közösség felhívásához, és szombat este 6 órakor gyertyagyújtással emlékezik meg az áldozatokról a budapesti Szent István-bazilikánál.

A Jobbik szerint bekövetkezett az, amitől hónapok óta tartottak, és együttérzésükről biztosították a francia népet. Vona Gábor, a párt elnöke szombati, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, bár még keveset tudni a merényletek konkrét hátteréről, a döbbenet és a gyász érzése után Európának több dolgot újra kell gondolnia.

A Demokratikus Koalíció szerint gyalázatos és gyilkos támadás érte Európát, Párizs lakosságát, mindannyiunkat – mondta a DK elnöke szombati, budapesti, a párizsi terrortámadások miatt meghirdetett sajtótájékoztatóján. Gyurcsány Ferenc a párt elnökségének rendkívüli ülése után úgy fogalmazott: a legszörnyűbb, megmagyarázhatatlan terrorcselekmény történt, de a támadásokra, a gyűlöletre nem a gyűlölet a válasz. Gyurcsány Ferenc egyúttal azt javasolta, hogy a kormány hirdessen nemzeti gyászt, és bejelentette, hogy a párt a következő napokban valamennyi nyilvános szereplését lemondja. Sőt, a DK azt is javasolja, hogy a következő napokra függesszék fel a belpolitikai csatározásokat.

Gyurcsány Ferenc azt kérte, hogy a részvétnyilvánítók délután öt órától a budapesti francia nagykövetség előtt gyújtsanak gyertyát az áldozatok előtti tisztelgés jeleként, és hajtsanak fejet az ártatlanul meggyilkoltak emléke előtt.

A Párbeszéd Magyarország (PM) szerint nincsenek szavak a párizsi támadásra, és részvétüket fejezték ki az áldozatok hozzátartozóinak. Szombati, az MTI-hez eljuttatott közleményében a PM azt írta: bármennyire is borzasztó, ami Párizsban történt, „nem adhatjuk át magunkat a gyűlöletnek és a félelemnek”.

A Magyar Liberális Párt szerint pedig a párizsi merénylők mindenkit megtámadtak, aki hisz a szabadságban, a demokráciában és a humanizmus értékeiben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.