Megdöbbentő és egyben nyomasztó, ami a szexuális erőszakkal kapcsolatos magyar statisztikai adatokból kiolvasható. Ha szemügyre vesszük az Egységes nyomozóhatósági és ügyészségi bűnügyi statisztika (Enyübs) legfrissebb rendelkezésünkre álló, 2012-es adatait, úgy gondolhatnánk, hogy Magyarországon viszonylag kevés gondot jelent ez a bűncselekménycsoport. Az említett adatsor szerint ugyanis 2012-ben mindössze 269 esetben indult eljárás 18 év feletti nő sérelmére elkövetett nemi erőszak ügyében, a 18. életévüket be nem töltöttek esetében 429. Ezek az adatok ráadásul az összes olyan esetet tartalmazzák, amelyek az ügyészségig eljutottak, arról, hogy ezek közül mennyi esetben született ítélet is, nem tudni. Az Európai Unió Alapjogi Hivatala viszont ugyanabban az évben végzett egy demográfiai szempontból is reprezentatív felmérést, melyben 2500 magyar nőt kérdeztek meg. A kutatást végzők konkrét cselekményekre kérdeztek rá. Az eredmény sokkoló: a megkérdezettek 9 százalékát érte szexuális erőszak, ebből 7 százalékukat a párkapcsolatukban.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése 1999-ben nyilvánította november 25-ét a nők elleni erőszak megszüntetésének nemzetközi napjává. Az ENSZ felkérte a kormányokat és nemzetközi szervezeteket, hogy e napon figyelemfelhívásul szervezzenek programokat. A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja elnevezésű emléknapot a nők elleni erőszak felszámolásáért küzdő aktivisták már 1981 óta tartják. E napon ölték meg a Mirabal nővéreket – a Dominikai Köztársaság emberi jogi aktivistáit – Rafael Trujillo dominikai diktátor parancsára.
(Forrás: Wikipédia)
A 2012-es népszámlálási adatokat figyelembe véve ez azt jelenti, hogy ma Magyarországon legalább 361 ezer olyan nő él, akit 15 éves kora után megerőszakoltak. 15 éves kora előtt a megkérdezettek 5 százaléka volt kénytelen elszenvedni a bűncselekményt, ami 30 ezres nagyságrendet jelent. Ugyanez a felmérés pillanatfelvételt is ad a problémáról, mivel arról is kérdezték a válaszadókat, hogy az elmúlt tizenkét hónapban áldozatul estek-e erőszaknak. A megkérdezettek 3 százaléka válaszolt igennel, ami azt jelenti, hogy 2012-ben közel 112 ezer nőnek jelentett aktuális problémát a szörnyű esemény feldolgozása – szemben a hivatalos statisztikákban szereplő 700 körüli számmal.
Hol a hiba a rendszerben, amely ilyen hatalmas különbséget enged meg az adatok között? Erre Tóth Györgyi, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) munkatársa adta meg a választ érdeklődésünkre. Szerinte
„jelen pillanatban Magyarországon önsorsrontó dolog feljelentést tenni szexuális erőszak miatt”.
Ott már komoly baj van, ahol a hivatali eljárást testközelből ismerő bírónő és ügyésznő egy kutatásban azt nyilatkozza, hogy nem tenne feljelentést – tette hozzá. Tóth szerint ezeket az áldozatokat ugyanis nemcsak az fenyegeti, hogy esetleg méltatlanul fognak bánni velük az eljárás során, és nem szolgáltatnak nekik igazságot, hanem nagy az esély arra is, hogy a szexuális erőszakkal megvádolt fél még ellenük indít hamisvád-eljárást, így áldozatból pillanatok alatt válhatnak vádlottá. Ha nem bizonyítható ugyanis az erőszak, az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntetik, ekkor pedig a megvádolt félnek lehetősége van hamisvád-eljárást indítani.
Ezzel a jogintézménnyel alapvetően nem is lenne gond, a probléma ott van, hogy a nemi erőszak elkövetését nagyon nehéz minden kétséget kizáróan igazolni. Az eljárás során vizsgálják például, hogy védekezett-e a sértett, ami a szakember szerint abszurd kritérium. A pszichológiai végzettséggel nem rendelkezők is tudják ugyanis, hogy egy ilyen támadásra a nők nagy része lefagyással reagál.
Szerettük volna megtudni, hogy hány esetben indul hamis vádas eljárás szexuális erőszakkal összefüggésben, megkeresésünkre az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatától azt a választ kaptuk, hogy a rendelkezésükre álló statisztikai rendszer nem teszi lehetővé, hogy a hamis tanúzás bűncselekmény számadatából a szexuális jellegű bűncselekményi kategóriák tekintetében statisztikai szűrést végezzenek, így nem tudnak „releváns válasszal” szolgálni.
Tóth Györgyiével egybehangzó véleményt fogalmazott meg dr. Virág György pszichológus, az Országos Kriminológiai Intézet igazgatóhelyettese. Mint mondta, az erőszakot átélt nők bűntudaton és szégyenérzeten túli legjellemzőbb érzése a hibáztatástól való félelem. Attól tartanak, hogy ha jelentkeznek, őket fogják felelőssé tenni a történtekért, ezért általában inkább hallgatnak az átélt borzalmakról.
Kilenc év börtönre súlyosbította a Kaposvári Törvényszék hétfőn nem jogerősen annak a 39 éves budapesti férfinak a büntetését, aki tavaly augusztusban az Eötvös Loránd Tudományegyetem fonyódligeti gólyatáborában megerőszakolt egy lányt – közölte a törvényszék szóvivője az MTI-vel. Mint arról az MNO is beszámolt: az ELTE tanító- és óvóképző szakosainak tavalyi fonyódligeti gólyatáborában támadt meg egy lányt a férfi. Fojtogatta, fenyegette, majd megerőszakolta, és a történtekről fotókat is készített, amelyekkel zsarolni akarta áldozatát.
A szakember szerint jellemző példa erre a Baranya megyei rendőrség által egy évvel ezelőtt közkinccsé tett bűnmegelőzési kampányvideó esete. Mint ismert, a potenciális áldozatokat megszólító oktatófilmek azt sugallják, hogy a kihívóan viselkedő és öltözködő lányok maguknak keresik a bajt. A szakértő úgy véli a „Tehetsz róla, tehetsz ellene!” szlogent közvetítő videók az áldozati felelősség és áldozathibáztatás hangsúlyozásával
az áldozatok előkerülésének és jelentkezésének lehetőségét nehezítik meg. Ezeknek az anyagoknak Virág szerint az az üzenetük, hogy „rendes lányt nem erőszakolnak meg, mert az tudja, hogyan kell viselkedni és öltözni”.
Mint mondta, ezt a tények cáfolják, ugyanis nemi erőszakot általában nem idegenek követnek el idegen helyen, hanem túlnyomórészt
ismerős, partner az otthon négy fala között,
ahogy ezt a fent ismertetett statisztikai adatok is mutatják. A pszichológus szerint a média által kedvelt, elhagyatott, sötét helyen támadó, ismeretlen erőszaktevő képe hamis.
Mint az igazgatóhelyettes hozzátette: a bejelentett bűncselekmények és az áldozatok tényleges száma közötti eltérés különösen a gyerekek sérelmére elkövetett erőszak tekintetében jelentős. A kiskorúak esetében különösen magas a látencia. A felnőtt nők továbbá nemcsak a meghurcoltatástól félnek, hanem sokszor azért sem jelentkeznek, mert nem vállalják, hogy a büntetőeljárás során az események felidézésével újra és újra átéljék a szörnyű cselekményt.
Jellemző egyébként, hogy az áldozatok évek múltán tesznek csak feljelentést a rendőrségen, ez pedig sokszor „gyanús”, és a vádlott felé billenti az igazságszolgáltatást. Ennek kapcsán Virág azt mondta:
„Jó lenne, ha a hatóságoknak és az eljárásban dolgozóknak megfelelő ismeretük lenne arról, hogy mit jelent egy pszichotrauma és az azt követő állapot, amelyben nagyon nehéz feljelentést tenni.”
Virág György szerint megrendítő, hogy Magyarországon nincs államilag működtetett vagy támogatott pszichoterápiás ellátás a megerőszakolt gyerekek és nők számára. Ha van pénzük, az áldozatok magánrendelésben dolgozó szakemberek segítségét kérhetik, ha nincs, akkor egyedül és kezelés nélkül maradnak. Az Eszter Alapítvány által fenntartott pszichoterápiás szakrendelő, az Eszter Ambulancia húsz éven át végezte a szexuális erőszak és abúzus áldozatainak rehabilitálását, forráshiány miatt azonban egy éve fel kellett függeszteni a működését. További gond, hogy az erőszakot elkövetők számára sincs rehabilitáció Magyarországon, sem a büntetés-végrehajtáson belül, sem kívül.
Tóth Györgyi szerint az áldozatok számára ingyenesen elérhető szaksegítségen kívül szükség lenne a hatósági személyek képzésére, ugyanis elengedhetetlen lenne ismerniük, hogyan kell bánni a súlyos traumát átélt erőszakáldozatokkal. Azokban az országokban, ahol kialakult már a megfelelő ellátó, jogszabály- és intézményrendszer, jelentősen csökkent a különbség a tényleges és a bejelentett bűncselekmények száma között. Tehát nem a bűnügyi statisztikák által festett hamis képnek kellene örülni, hanem annak, ha az említett látencia mértékét jelentősen sikerülne végre csökkenteni.
