Felrajzolták az európai korrupció térképét

A magyar vállalkozások több mint negyedénél gondolják úgy, hogy az elmúlt három évben a korrupció miatt nem nyertek legalább egy közbeszerzési pályázaton.

Győr Ágnes
2015. 12. 14. 9:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Noha komoly problémát jelent a korrupció az üzleti szférában az Európai Unióban és hazánkban, bizonyos szempontok szerint optimistábbak a hazai vállalatok képviselői, mint két évvel ezelőtt voltak. Ez derül ki az Eurobarométer legfrissebb jelentéséből.

Az Európai Bizottság megbízásából szeptember 21. és október 9. között a 28 tagállamban több ezer cég bevonásával elvégzett felmérés alapján összességében tízből négy cég ért egyet azzal, hogy a korrupció probléma, de nem a legnagyobb gond országukban az üzleti életben. A legnagyobb hátráltató tényezőként a legtöbben az adómértékeket (67 százalék), a gyorsan változó jogi környezetet (64 százalék) és az adminisztrációs folyamatok bonyolultságát (62 százalék) nevezték meg. A barátok, rokonok és családtagok helyzetbe hozásának gyakorlatára a legtöbben Romániában (70 százalék), Görögországban (68 százalék), valamint Bulgáriában (67 százalék) panaszkodtak, míg a legkevesebben Dániában (4 százalék) és az Egyesült Királyságban (5 százalék) látták ezt problémának.

Magyarország esetén némi javulás látható a 2013 elején elvégzett felmérés adataihoz képest. Akkor ugyanis itthon a megkérdezettek 51 százaléka vélte úgy, hogy a barátoknak és családtagoknak nyújtott előnyök problémaként jelentkeznek a hazai üzleti életben, a legújabb kutatásban már csak 36 százalék vélekedett így. Ugyanakkor a megkérdezett hazai cégek 81 százaléka vélte úgy, hogy a korrupció igenis széles körben elterjedt.

A korrupciós gyakorlatok közül itthon a legtöbben (44 százalék) az adócsalást és adókerülést tartották a leggyakoribbnak. Ezt követte 41 százalékkal a barátok és rokonok helyzetbe hozása az üzleti életben. A harmadik leggyakoribb korrupciós gyakorlatként itthon a visszaosztást (32 százalék) nevezték meg.

Huszonkét országban – köztük Magyarországon is (60 százalék) – a megkérdezettek többsége arról számolt be, hogy a lefizetés és a hatalommal való visszaélés a tisztségviselők körében állami szinten széles körben elterjedt gyakorlat. A 28 tagállam közül 23 országban – így nálunk is (57 százalék) – arról számoltak be a megkérdezett cégek, hogy a lefizetések és a hatalommal való visszaélés regionális és helyi szinten is jellemző gyakorlat. A felmérésben szereplő tagállamokban egyetlen kivétellel (Dánia) a cégeknek több mint fele válaszolta azt, hogy a politikai és az üzleti körök közti túl szoros kapcsolat korrupcióhoz vezet. A hazai cégeknek 69 százaléka értett egyet azzal, hogy a favorizálás és a korrupció hátráltatja az üzleti versenyt. Azzal, hogy az egyetlen módja az üzleti sikerekhez a politikai kapcsolatokon keresztül vezet, a magyar cégeknek valamivel kevesebb mint a fele (42 százalék) értett egyet. Arra a kérdésre, hogy az elmúlt három évben volt-e olyan közbeszerzési pályázat, amelyen a korrupció miatt nem sikerült nyerni, a magyar cégek 27 százaléka mondta azt, hogy volt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.