Szellemházzá vált a városszéli pláza

Végnapjait éli az önmagát Magyarország első multifunkciós központjaként aposztrofáló győri ETO Park.

Velkei Tamás
2016. 01. 13. 20:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A valaha itt működő extrém park helyén egy hatalmas, minden igényt kielégítő, 2200 négyzetméteres edzőtermet alakítanak ki; több vállalkozó dobott össze rá kétszázmillió forintot – tudjuk meg az egyik munkástól. Azt mondja, hajnalban és esténként van élet a házban, amikor a jelenleg is működő két kisebb fitneszterembe érkeznek a vendégek. A most épülő létesítményre szerinte van kereslet, és vonzó a leendő vendégek számára a nagy parkoló is. Fél füllel azt is hallotta, teszi hozzá, hogy Pestről is érkeznek hamarosan vállalkozók a házba.

Rá is férne az üzletközpontra, mert ezen a szinten egyedül egy kozmetikai szalon működik; a folyosó centrumában pedig fémcsúszda árválkodik. Ki tudja, mikor siklott le rajta utoljára gyermek. Az említett egyik fitneszterem recepciósa korábban maga is vendég volt, azt mondja, mivel itt speciális edzéseket tartanak, vendégkörük nem csökkent. Az idejárók meg vannak elégedve a klub szolgáltatásaival, nincs okuk váltásra, még ha az épület inkább hasonlít is szellemházra, mint élettel teli bevásárlóközpontra.

Egy emelettel lejjebb is csak kicsit jobb a helyzet: hogy a Quaestor irodája zárva, nem meglepő, de a mellette található palacsintázó és fehérneműbolt ugyancsak lehúzta a rolót. – Az üzlet karácsony előtt zárt be – mondja a szomszédos gyermekruha- és játékbolt eladója –, ahogy több más üzlet is, ami legalábbis elgondolkodtató. Az alkalmazott azt is elárulja, a ház kiadó helyiségei – bár az eredeti terv csupa nagy nemzetközi márkával számolt – lényegében a legszebb időkben is csak félig teltek meg. „Ez lett a baj”, jegyzi meg sopánkodva. Reménykedik azonban, hogy idén nyitnak majd új üzletek.

– Érdeklődők akadnak, többen betértek már hozzánk is, ilyenkor azt tanácsoljuk, keressék meg a felszámolót – közöl még újdonságot búcsúzóul, ám amíg beszélgetünk, nem csak érdeklődő, vásárló sem jár a hatalmas üzletben, ahol láthatóan egyedül is képes ellátni a kiszolgálói feladatokat.

Egy lakberendezési szaküzletben érdeklődünk a történtek, tapasztalatok felől, de a nem túl kedves eladó közli, nem nyilatkozik. E szinten a kormányablak vonzza a legtöbb „vásárlót”: előterében valóságos tömeg, úgy húsz-harminc ember várakozik. A hivatal melletti posta azonban már ugyanúgy kong az ürességtől, mint a teljes második szint. A közelben egy kávézó oázis a sivatagban, egyik asztalánál ülnek is. A tulajdonos azt állítja, két éve üzemelnek, s ez idő alatt semmi nem változott, vendégeik közel fele visszajáró; az üzletek közül sok korábban sem volt kiadva. Pozitív változásokat is lát, ezek között említi, hogy a gyermekélményszigetet hamarosan bővítik (igaz, ott jártunkkor zárva tartott). – Jöjjön vissza márciusban, rá sem fog ismerni a házra – javasolja az üzletasszony, aki szerint az ittenieket nem érdekli a botrány, még akkor sem, ha a pláza korábban a Quaestor-csoporté volt. Neki is érvényes szerződése van, ezért nem izgul. Az épületben járva az embernek olyan érzése támad, mintha a megyeszékhelyen szégyellnék a történteket, az ügyre nem kiteregetni való családi szennyesként tekintenek, amit jobb nem bolygatni.
Más szelek fújnak

Nem takargatják azonban a múltat a futballpálya egyik végén épült, négycsillagos ETO Park Hotel munkatársai. Megtudjuk, hogy a szállodát már nem a Quaestor, hanem az ország számos pontján szállodát működtető Service4You üzemelteti.

Ennek megfelelően a házat új igazgató, Fazekas Eufrozina irányítja. – Bérlők vagyunk, nem pedig jogutódok, és önálló üzleti tervvel rendelkezünk – jelenti ki gyorsan a szállodaigazgató. Mint elmondja, a hotel folyamatosan működött a csődeljárás alatt, egy-két hónapnyi bizonytalanság után helyreállt a rend, a vendégforgalom sem változott, mi több, a szálloda tavaly superior minősítést is szerzett. Azt, hogy az elmúlt időszakban tényleg csak az üzemeltető cserélődött, bizonyítja az is, hogy a hotel korábbi munkavállalóit mind tovább alkalmazzák. Az üzleti utazók és a rendezvényekre érkező vendégek nem pártoltak el a hoteltól, s ha nekik jól megy, jól megy a szállodának is.

Tényleg más szelek fújnak: a recepció pultján található, turistáknak szánt Győr-térkép tetején már nem a Quaestor, hanem egy korábbi ellenlábas üzletközpont logója virít.

Harmincmilliárd forintot invesztált a Quaestor különféle forrásokból a győri futballkomplexumba. Ezt mondta a rendőrségen tett vallomásában Tarsoly Csaba, a brókercég március vége óta előzetes letartóztatásban ülő tulajdonosa az Index információi szerint. A csődbe ment és hatalmas adósságokat maga mögött hagyó Quaestor vezetője egyáltalán nem beszélt a politikusokhoz vagy gazdasági vezetőkhöz fűződő személyes kapcsolatairól. Az Index információi szerint Tarsoly a rendőrségen azt állította, hogy ő 2001-ig egyáltalán nem akart futballal foglalkozni, de miután a Quaestor elindította Győrben az első fiókirodáját, megjelentek nála a hazai labdarúgás – közelebbről meg nem nevezett – irányítói, és fél év alatt több tárgyaláson meggyőzték, hogy egy befektetéssel foglalkozó, dinamikusan növekvő cégnek nem szabad kimaradnia a sportágból.

Emlékezetes, a jegybank tavaly március 10-én függesztette fel részlegesen a Quaestor Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét, és felügyeleti biztost rendelt ki az észlelt szabálytalanságok miatt. Előző este a Quaestor-csoport kötvénykibocsátó cége, a Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődöt jelentett. A jegybank vizsgálata szerint a Quaestor Értékpapír Zrt. mintegy 210 milliárdos vállalati kötvénykibocsátásából 150 milliárd fiktív volt. Az ügyben nyomozás kezdődött, ennek során március végén letartóztattak három gyanúsítottat, köztük Tarsoly Csabát, a cégcsoport vezetőjét. December végén pedig jogerősen meghosszabbították Tarsoly előzetes letartóztatását, miután a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék végzésével helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság erre vonatkozó december 15-i döntését. A Rába futballklubot az MLSZ licencadó bizottsága kizárta az első osztályból. (MN)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.