Klik: levonja a tagdíjakat, de vissza már nem fizeti

Pedig az utóbbi idők tiltakozásai miatt egyébként is szükség lenne a pénzre.

BO
2016. 02. 26. 8:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Galló Istvánné, az érdekvédelmi szervezet elnöke azt mondta a lapnak: az intézményfenntartó nagyjából ötvenmillió forinttal tartozik a PSZ-nek. Pedig

a tagok fizetéséből minden hónapban levonta az állam a tagdíjat, ám ennek átutalása a PSZ számlájára vagy késik, vagy nem történt meg.

Múlt pénteken a PSZ központi irodájának az intézményfenntartó 12,3 millióval tartozott, a szakszervezet megyei szervezeteinek pedig a háromszorosával (a levont tagdíjak 75 százalékát a PSZ helyi szervezetei kapják). Ezért hétfőn már azt tervezték, fizetési meghagyást küldenek a Kliknek, illetve levélben kértek magyarázatot annak elnökétől, Hanesz Józseftől. Gallóné szerint ezt követően utalt valamennyi pénzt az intézményfenntartó, de még mindig több tíz milliós a tartozás.

Jelenleg a tartalékaikat élik fel. Gallóné ennek ellenére sem gondolja azt, hogy az állami szervek szándékosan csúsztatnák a kifizetéseket. Igazából azt sem lehet megállapítani, hogy melyik állami szerv a felelős.

Tegnap az Emmi bejelentette: Hanesz József elnöki székét Pölöskei Gáborné veszi át a Klik élén március 1-jén, valamint miniszteri biztosként az intézményrendszer szakmai átalakításában is részt vesz majd. Jenei Zoltán miniszteri biztossal, aki a Pécsi Tudományegyetem kancellárja, feladatuk lesz rövid távon biztosítani az intézményfenntartó stabil, tehermentes működését, és elérni, hogy az új szervezet biztosítsa a feladatellátáshoz szükséges forrásokat.

Egyéb feladataik között szerepel „az az elvárás, hogy az iskolát érintő döntéseket helyi szinten hozzák meg, a rendszerben rejlő lehetőségeket optimálisan használják ki”. Egyelőre nem körvonalazódott, hogy ez mit is takar, és akár jelentheti azt is, amiről Pukli István, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója mesélt a Magyar Nemzetnek interjújában.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.