Hegedüs István az ATV-nek úgy nyilatkozott: a stressz miatt megromlott egészsége, ráadásul folyamatos fenyegetések érik. Lapunk ugyanakkor úgy értesült, hogy bár az elnököt nemrég szívinfarktus gyanújával kórházban is kezelték, döntése mögött sokkal inkább a roma szervezet várható csődje áll. A Magyar Nemzet birtokába került dokumentumok szerint ugyanis közeleg a cigány önkormányzat összeomlása. A bukás pedig a korábbi elnökhöz, Farkas Flóriánhoz köthető, botrányos, Híd a munka világába című program miatt következhet be. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) ugyanis várhatóan a teljes támogatási összeg visszafizetésére kötelezi a romákat. A tárca január végén ellenőrizte a szervezet részvételével zajlott, főként uniós pénzből indult program pénzköltéseit, és számtalan szabálytalanságot állapított meg.
Az Index pedig lapunk információival egybevágóan arról számolt be tegnap, hogy példátlan lépésre készül az Emmi, és a szabálytalanságok miatt felmondják a 2013-ban kötött uniós támogatási szerződést az ORÖ-vel. A támogatási összeget eszerint vissza kell fizetni, ez közel 1,6 milliárd forintot tesz ki. Csakhogy a szervezet kasszája üres.
Mindezt alátámasztja az Emmi munkatársai által elkészített záró ellenőrzési jegyzőkönyv. Ebből kiderül, hogy a Magyar Nemzet után csaknem féléves késéssel a kormányzat ellenőrei is körbejárták a Farkas Flórián jelenlegi miniszterelnöki biztos, fideszes képviselő nevéhez köthető Híd a munka világába foglalkoztatási szövetkezet által megvásárolt ingatlanokat. Ezek azok a regionális irodák, amelyeknek már tavaly augusztus óta kellene kiszámítható és folyamatos munkalehetőséget biztosítania elsősorban hátrányos helyzetű cigányoknak. Azonban az irodák teljesen üresek, többnyire rossz állapotúak, munka pedig egyikben sem folyik.
Az Emmi-ellenőrök elsőként a gödöllői irodát látogatták meg, amelyet siralmas állapotban találtak. Az egykor bútorboltként üzemelő ingatlant 25 millió forintért vásárolta meg az ORÖ, ám a jegyzőkönyv szerint csaknem ugyanennyit kellene rákölteni, hogy használható legyen. Az épület korszerűtlen és „erősen felújítandó”. Az akadálymentesítés nem megoldott, hiányzik az ingatlanhoz tartozó dokumentáció. A tárca ellenőrizte a salgótarjáni és a zalaegerszegi ingatlanokat is, amelyek akadálymentesítése szintén nem megoldott. Ráadásul egyik irodánál sem jelzi semmi, hogy munkaközvetítő irodáról van szó. Berendezés egyik helyen sincs. A jegyzőkönyv kitér arra is, hogy jelen állapotában egyik ingatlan sem alkalmas a feladata ellátására. A vidéki irodák közül a pécsi az egyetlen, amely megfelelne a feltételeknek, ám az akadálymentesítés – a jelentés szerint – lehetetlen, ami viszont alapvető elvárás volt a programban.