Eközben a Tanítanék Mozgalom azt kérte szerdai közleményében, mindenki vegyen részt a március 15-én tartandó tüntetésen „az oktatás szabadságáért”. A demonstráció a Hősök tere és az Andrássy út sarkáról indul, majd a tiltakozók a Kossuth térre mennek. Az eseményhez már 25 szervezet társult, köztük a Történelemtanárok Egylete és az Oktatói Hálózat is. Utóbbi szervezet egyébként tegnap csatlakozott a Civil Közoktatási Platformhoz, és ötpontos követelést fogalmazott meg a felsőoktatással kapcsolatban. Többek közt azt kérik, állítsák helyre az egyetemek autonómiáját a kancellár, illetve a konzisztóriumi rendszer megszüntetésével, és vonják vissza egyes szakok fizetőssé tételét. Eközben Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkára arról beszélt a közmédiának tegnap reggel: az oktatás jelenlegi túlcentralizáltsága miatt távol kerültek a döntések az iskoláktól. Az államtitkár kitért arra is: szerencsésebb volna, ha az iskolák fenntartója és működtetője ugyanaz lenne, mert ez most vitákat szül a a fenntartó állam és a működtető önkormányzatok között.
A hiányzó gyerekeket listázza a Klik?
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetMár felsőoktatási követeléseket is küldenek a kormánynak.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!