Borongós, csípős, hideg időre ébredt Pest 1848. március 15-én, szerdán. A József-napi vásárra érkezett kereskedők, vásárlók talán felfigyeltek egy kis csoportra, amely sietős léptekkel haladt a Herrengassén (vagyis Úri utcában) álló Pilvax kávéház felé. Egyes kútfők szerint a Fillinger János bérelte helyen még ingyen villásreggelivel is megvendégelték az úgynevezett Pilvax-kört (mások mellett Petőfi Sándor, Irinyi József, Vasvári Pál), akik előző este ugyancsak e kávéházból tértek nyugovóra. Bár valószínűleg az izgalomtól keveset aludhattak. Tizennegyedikén este ugyanis egy Bécsből érkezett hírnök a Pilvax biliárdasztalára állva kürtölte szét: a császárvárosban kitört a forradalom. A hír alapjaiban módosította az előzetes terveket.
– Petőfiék ugyanis eredetileg március 19-re tűzték ki a pozsonyi reformellenzék küzdelmének támogatására indítani kívánt aláírásgyűjtés nyitóeseményét – világít rá Fónagy Zoltán történész. Az utolsó hetek eseménytörténetében ugyanis a magyar mozzanatok szervesen kapcsolódtak a pozsonyi történésekhez: Pozsonyban 1847 novembere óta gyűlésezett a rendi országgyűlés (amiről akkor még nem tudták, hogy ez lesz az utolsó). Ezért is volt már készen Irinyi József 12 pontja és a Petőfi Sándor írta Nemzeti dal. Vagyis elmondható, hogy a később márciusi ifjaknak elnevezett kör tervezett lépéseket, csak nem forradalmat, és nem március 15-re.
– A tizenkét pontot még március 13-án is megvitatták, és módosítottak is rajta, az addig benne szereplő általános választójog követelését felváltották az önálló magyar nemzeti bank alapításának igényével – mondja Fónagy. – A Pilvaxban (és egyéb kávéházakban) mindennap összegyűlt az értelmiség társas beszélgetésekre, irodalmi, politikai eszmecserére, csak épp nem reggel, hanem kora este – világít rá egy másik érdekességre a történész. Az összejövetelt az indokolta, hogy – mint említettük – előző este befutott a bécsi forradalom híre. Erre határozták el a pilvaxosok, hogy a március 19-re tervezett összejövetel és a napokig tartó aláírásgyűjtés helyett azonnal láthatóvá teszik a hatalom számára, hogy az ellenzéki követeléseknek milyen tömegtámogatottságuk van Pesten. Reagáltak tehát a váratlan bécsi sikerre, hogy egy nap alatt megbuktatták a teljes konzervatív kormányzatot, elűzték Metternichet, e politika szimbolikus figuráját. Úgy gondolták, hogy programjukból a sajtószabadság követelését mindenképpen érvényesítik.
– Az előre hozott események ellenére a végeredményt tekintve később az történt, amit Petőfiék elterveztek, hiszen Pesten tömegtámogatást kapott a Pozsonyban gyűlésező politikai elit, de amikor elindultak a márciusi ifjak a Pilvaxból, rögtönzéseik is közrejátszottak az események alakulásában. Mégsem tekinthetők véletlennek a történtek, mert az események logikus részei a tágabban véve jó másfél évtizedes liberális ellenzéki reformmozgalomnak, Magyarország polgári, parlamentáris átalakításáért vívott küzdelmének – érvel Fónagy Zoltán.
A Pilvaxba azután mentek át a radikális ifjak, hogy vendégeskedtek Petőfinél és Jókainál, akik a mai Astoriához közel, a Dohány utca sarkán béreltek közösen lakást. A Pilvaxból (amelyet nem a ma ismert kávéház helyén kell keresni, hanem attól kicsit távolabb, a mai Petőfi Sándor utcában) elindulva hólabdaszerűen kezdték maguk mellé állítani a velük rokonszenvező, politikailag aktiválhatókat. Elsősorban az egyetemi ifjúságot.
Itt érdemes kicsit elidőzni, és megnézni, hogy a forradalom lezajlása milyen földrajzi összefüggéseket mutat. Ebben az időben Pest a mai viszonyokhoz képest kisváros volt, nagyjából százezren lakták. A beépített terület még a mai Nagykörút vonalát sem érte el. A március 15-i események lényegében egy ötszáz méteres sugarú körön belül zajlottak. A Pilvaxból Petőfiék az egyetem orvosi karára mentek, elsősorban azért, mert az volt közelebb a kávéházhoz, ami az akkori Újvilág (ma Semmelweis utcában), a volt pálos kolostor épületében működött. Az orvosiról az Egyetem téri jogi karra tartottak, onnan Heckenast és Landerer nyomdájához vonultak, amely a Ferenciek tere közelében állt. Ott kinyomtatták a 12 pontot és a Nemzeti dalt.
Délután háromra népgyűlést hirdettek meg a Nemzeti Múzeum kertjébe, amely szintén nincs nagy távolságra.
– A forradalom első felvonásának eseményei délre véget értek, a forradalmi tömeg ezután hazatért ebédelni, mondván, szép, szép, hogy kitört a forradalom, de enni azért csak kell. Csupán a Pilvax-kör és a legradikálisabbak tartottak ki, ők nem kispolgári módon töltik az időt, hanem végigjárják a szerkesztőségeket, mert tudják: fontos, hogy az ország első kézből, az ő elbeszélésükből értesüljön arról, mi történt Pesten – hangsúlyozza Fónagy Zoltán.
A Nemzeti Múzeumtól a városháza elé ment a tömeg, amelynek akkori helyét a legnehezebb elképzelni: a ma is álló belvárosi templom mögött, az Erzsébet híd felhajtójába is benyúlva helyezkedett el az épület és a Városháza tér. (A híd építésekor a régi pesti belvárosnak még az utcahálózata is eltűnt.)
A városházán aláíratták a követeléseiket a pesti városi tanáccsal. A szűk pesti belvárosi kört a forradalmi tömeg csak egy esetben hagyta el, amikor felmentek Budára Táncsics börtönéhez, a mai akadémiai kutatóintézet épületéhez, ahol a helytartótanács székelt. Tudni kell, hogy ekkor még nem volt állandó kőhíd a Dunán, a Lánchídnak is csupán a pillérei álltak, ezért egy 43 lehorgonyzott uszályból és fapallóból épült pontonhídon keltek át a folyón. A hajóhíd a Vigadó elől indult a túlpartra.
Fontos az események között megemlíteni azt is, hogy Pesten épp akkor zajlott a négy nagy országos vásár egyike, a József-napi, amire legalább tíz-, de akár húszezer ember is érkezhetett Pestre. A mai Erzsébet (akkor Újvásár) téren, a Kálvin (Széna) téren, a Múzeum és a Károly körúton (Országút) végig sátrak, ponyvák alól és szekerekről kínálták a portékákat. A forradalom eseményei lényegében a vásározók között zajlottak, így különösebben nem is kellett tenni érte, hogy a tömeg bevonódjon az eseményekbe.
– Köztudott, hogy aznap rossz idő volt, ami véleményem szerint cáfolja, hogy véletlen műve lett volna a forradalom, hisz a tömeg végig kitartott a hideg és az eső ellenére is – hangsúlyozza mégis Köő Artúr történész. – Ha megnézzük az 1848 előtti időszakot, láthatjuk: az első reformkori országgyűléstől, 1825/27-től kezdődően eltelt két évtized, vagyis az utolsó rendi országgyűlésig tartó periódus olyan szakasza a magyar történelemnek, amikor egyetértés alakult ki a magyarságon belül. Mindenki tudta, hogy reformokra van szükség, egyetértettek a jobbágykérdés megoldásában, a saját nemzeti bank felállításának szükségességében, a saját magyar pénzrendszer megteremtésében. Persze a közös akaratot volt, aki fontolva, átgondolva, Béccsel egyeztetve, más radikálisabban, gyorsabban szerette volna elérni – mondja a történész.
S hogy teljes egyetértés alakult ki, bizonyítja: vér nélkül ért véget a forradalom, március 15-nek nem volt áldozata. A forradalomba átcsapó események főleg abban az időszakban jellemzően nem zajlottak le áldozatok nélkül, ezért 1848 maga a csoda: egyedülálló, mert erőszak és halottak nélkül is eredményre vezetett.
Pedig az elégedetlenségre ezer okot találhatott az ország. Eckhart Ferenc elemzéseiből például kiderül, hogy a bécsi gazdaságpolitika mennyire hátrányos volt Magyarországnak. – Az ország fejlődését elfojtották, mert az udvar „leosztotta” a lapokat – vélekedik erről Köő Artúr. Bécs különböző eszközökkel tudatosan arra kényszerítette a magyar kereskedőket, hogy ne a lipcsei vagy a boroszlói vásárokat látogassák, hanem a bécsit. Ezek az intézkedések növelték a Habsburg-ellenességet.
A ’48-as forradalmi eseményeket Európa-szerte megelőzte egy két éve tartó mély gazdasági válság. Hatása a Habsburg Birodalomba és Magyarországra is begyűrűzött, még ha nálunk a kapitalista viszonyok akkoriban kezdetlegesek voltak is – emeli ki Fónagy Zoltán. A kapitalista válság éreztette hatását a városokban, sokakat kellett elbocsátani, emellett az ország nagy részét, főleg az északi területeket éhínség sújtotta. A József-napi vásár is gyenge volt, nem jöttek a felvásárlók a magyar gyapjúért, amely az ország egyik fő exportcikke volt ekkoriban. Ezek az események szintén destabilizálták a viszonyokat, fölerősítették az elégedetlenséget az országban.
Köő Artúr azt a közel sem elhanyagolható tényt is megemlíti, hogy az ország három részre szakadásától kezdve Magyarországnak nem volt önálló pénze. Létezett ugyan fizetőeszköz, ám ez a bécsi gazdaságtól függő bankó volt. A saját pénz hiánya hosszú időn át jelentkező gond volt, ami gátolta a saját pénzrendszer és bank kialakulását, a hitelek felvételét. E gondolatok mentén született a reformkor három nagy műve Széchenyi tollából, a Hitel, a Világ és a Stádium, amelyben a legnagyobb magyar azt elemezgette, miképpen lehetne mindezen változtatni.
Nem véletlen, hogy amikor Kossuth az első magyar kormány pénzügyminisztere lett, rögtön nekilátott a magyar pénzrendszer megteremtésének. Ennek egyik hozománya a Kossuth-bankó nyomtatása, ami mögé – nemzetközi támogatás híján – az akkoriak begyűjtött aranyat és ékszereket tettek fedezetül. Ez óriási tett volt.
A szerencse is közrejátszott olykor a márciusi események alakulásában, hiszen amikor a pozsonyi országgyűlésben patthelyzet alakult ki, megérkezett az értesülés a párizsi forradalomról, és Kossuth beszéde, majd a bécsi revolúció híre adott lökést az ügynek. A Bécsben kitört forradalom annak is köszönhető, hogy Kossuth március elején elmondott beszédében önálló alkotmányt kért az örökös tartományok népeinek. – Becsülni kell Petőfit és körét – emeli ki Köő Artúr –, mert ők még Kossuthéknál is radikálisabb irányvonalat képviseltek, véghezvitték a forradalmat Pesten és Budán, mialatt a küldöttség már elindult Bécsbe.
– Petőfi és társai a forradalom után mégsem ragadták magukhoz a hatalmat, mondván, miénk volt az oroszlánrész. Nem kértek pozíciókat, hanem azt mondták: a többit csinálják azok, akik értenek hozzá. Ez a fajta lemondás a hatalomról a mai politikai életben elképzelhetetlen – húzza alá Köő Artúr.
Több történész is arról beszél, hogy a forradalmak kitörése nem véletlen, hanem tudatos terv része, amely mögött a szabadkőművességet sejtik. Az első páholyok az 1700-as években jelennek meg Európában, egyes kutatók szerint az 1789-es francia forradalom kirobbanásában ugyancsak nagy szerepet játszottak. – A szabadkőművesek elképzelése szerint hatalomátvételt hajtottak volna végre az európai országokban, ehhez azonban szükség volt arra, hogy a birodalmak, királyságok megdőljenek – utal esetleges szerepükre Köő Artúr.
Hogy mi az igazság, talán soha nem fogjuk kideríteni, a szabadkőművességet egyébként is a misztikum és a realitás elegye lengi körül. Nálunk Raffay Ernő kutatja rendületlenül a témakört (Magyarország egyébként azon kevés országok közé tartozik, ahol kutatható a téma). Elképzelhető, hogy a szabadkőművesek valóban a háttérből irányíthatták a folyamatokat. Mindenképpen érdekes, hogy a forradalom leverése után, amikor Kossuth emigrációba vonult, és beutazta Európát, majd az óceánon átkelve eljutott az Újvilágba, maga is kapcsolatba került a szabadkőművességgel, és hivatalosan belépett az egyik páholyba. Mindezt azért, hogy a feltáruló kapcsolatok révén pénzt szerezzen a magyar szabadságharc folytatásához.
