Csütörtökön írtunk róla az Index nyomán, hogy próbakörre vitték az új Modulo buszt Budán, azonban baleset történt, a busz elhagyta bal hátsó kerekét. Az elszabadult gumiabroncs és alkatrészek egy gyalogost is eltaláltak, aki lábszártörést és medencecsont-sérülést szenvedett. Az oldal tudni vélte, hogy a próbakörön egy kínai delegáció utazott az elektromos buszon.
Az MNO-nak sikerült megtudnia, hogy a párizsi díjeső után, ahol a Modulo buszcsalád nyert városi tömegközlekedés kategóriában az önhordó, moduláris felépítésű, teljes kompozit váza miatt, többen is érdeklődtek a jármű iránt. Helmich József, az evopro Kft. marketingvezetője megkeresésünkre elmondta: valóban érdeklődök tekintették meg a buszt. „Azért jártak itt a kiállítás után, hogy a lehetséges együttműködésről tárgyaljunk” – majd hozzátette: ez volt az érdeklődés utáni elsőkörös látogatás.
Azt viszont fontos tudni, hogy a Párizsban megkapott díjat a fejlesztésért felelős evopro és a gyártásért felelős orosz NCC (Nanotechnology Center of Composites) kapta, míg a szerdán balesetet szenvedő járművet a Mabi-Bus gyártotta Hemlich József állítása szerint.
Illyés Péter, a gyártó cég ügyvezető igazgatója az MNO-hoz csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: a baleset okának feltárására a rendőrségi vizsgálat mellett a Mabi-Bus belső vizsgálatot indított. Ahogy a BKV Zrt. is közölte lapunkkal korábban, úgy Illyés is elmondta: az érintett prototípus nem került kereskedelmi forgalomba, csupán bemutató céllal közlekedett, és nem tartozik a BKV számára gyártott flottába.
Tájékoztatása szerint a cég egyik elektromos hajtású Modulo C 68e prototípusának bemutatóútján menet közben leesett a tengelyről a bal hátsó kerék, eddig tisztázatlan okokból. A rendőrség mind a hat rögzítő csavart megtalálta a helyszínen.
Kiemelte: a típusengedéllyel rendelkező, minden szükséges vizsgálatnak megfelelő Modulo buszok alkatrészeinek, így a balesetben érintett részegységeknek a beszállítói nagy múlttal és referenciával rendelkező magyar és nemzetközi vállalatok. A számos magyar és nemzetközi díjat elnyert Modulo C 68e típusú buszok már több ezer kilométert tettek meg sikeresen.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!