Drasztikusan csökkenteni kívánja a kormány a kötelező kéményellenőrzések számát, egyes füstelvezetők rendszeres vizsgálata pedig meg is szűnne. Ez évi több száz, akár halálos kimenetelű füstmérgezéses balesethez is vezethet. Ennek megelőzése érdekében minden rendelkezésünkre álló eszközzel megpróbáljuk megakadályozni, hogy a kormánynak ez a „közveszélyes rezsicsökkentő terve” megvalósuljon – nyilatkozta lapunknak a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke.
Vámos Csaba elmondta: már jelenleg is hozzávetőleg 150 ezer életveszélyes kéményt tartanak nyilván. Az ilyen füstelvezetők száma rövid időn belül megtöbbszöröződik, ha megvalósul a kormány terve. A kabinet ugyanis azt javasolja egy júliustól életbe lépő rendelet tervezetében, hogy a jövőben a mostani évi egy alkalom helyett a gázkémények ellenőrzésének gyakoriságát két évre, a szilárd tüzelésű fűtőberendezések elvezetőrendszereinek vizsgálatát pedig négyévente egy alkalomra csökkenti.
Az úgynevezett tartalék kémények esetében pedig megszűnne a kötelező felülvizsgálat. A kondenzációs kazánokhoz tartozó elvezetőket pedig ugyancsak kivonnák az ellenőrzés alól, arra hivatkozva, hogy a fűtőkészüléket a kéménnyel összekötő füstelvezető nem a kémény, hanem a fűtőberendezés része.
A szakszervezeti vezető szerint a kormány a rövid távú politikai célok, köztük a rezsicsökkentés oltárán feláldozza a családok biztonságát. Úgy csökkenti a tarifát, hogy nem végzi el a szolgáltatást, ami az év közepétől elméletben a lakosság körében ingyenes lesz. Azért csak elméletben, mert a valóságban a kormány évente 6,5 milliárd forintot szán az adófizetők pénzéből az „ingyenes” kéményseprés fenntartására. Ez 4,2 millió háztartással számolva egy családnak 1550 forint kiadást jelent, az olyan családoknak is, ahol nincs kémény. – Vagyis ugyan nem ügyfélként, hanem adózóként, de ennyit fizetnek majd az emberek, miközben nem is hajtják majd végre évente a kémények ellenőrzését, mint eddig – jegyezte meg a szakember, aki szerint ez egy egészen sajátos, „életveszélyes” rezsicsökkentési modell. Az elnök hozzátette: egy-egy háztartásnak évente mindössze 1500-2000 forintot kell júliusig fizetnie a kéményvizsgálatokért, a biztonságért. Az ellenőrzések megszüntetésével, azok gyakoriságának a csökkentésével azonban az életüket kockáztatják majd az emberek.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!