Íme a „halállista”: ötven háttérintézmény szűnhet meg

Húszszázalékos leépítést tervez a kormány, június 30-áig több tucat hivatal szűnik meg.

MNO
2016. 04. 04. 11:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jelenlegi 91 központi hivatalból és költségvetési háttérintézményből 50 szűnik meg június 30-áig, illetve az év végéig, 36 megmarad, további 5 hivatalról pedig még nem döntöttek – írja a Népszava a birtokába került előterjesztésre hivatkozva. Információik szerint vélhetően hétfőn véglegesítheti a tervet a kormány. A kabinet a háttérintézmények átszervezését 20 százalékos leépítés mellett képzeli el, az előterjesztés szerint az átalakítással nem érintett hivataloknál és háttérintézményeknél is csak az idei előirányzatok 80 százalékát vehetik figyelembe a jövő évi büdzsénél – számolt be a lap.

Mint azt a Magyar Nemzet is megírta, Lázár János kancelláriaminiszter a csütörtöki Kormányinfón bejelentette, hogy a kormány két lépésben átalakítja a Magyar Államkincstárt (MÁK), ezt követően a szervezet végez minden állami kifizetést. A változások határidejeként 2016 és 2017 nyarát jelölte meg, és közölte: minden más kifizető ügynökség megszűnik.

Az idén júliustól Nemzeti Családtámogatási és Társadalombiztosítási Hivatalként működne tovább a két nagy biztosítási alap: összevonják az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt (OEP) és az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságot (ONYF). Az átszervezés második lépéseként egy évvel később, 2017 nyarán az új hivatalt beolvasztja a kormány a MÁK-ba. Lázár közlése szerint a MÁK-on kívül minden más kifizetőhely megszűnik.

Megmaradna viszont a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) mint a Miniszterelnöki Kabinetiroda egyetlen háttérintézménye, az Emberi Erőforrások Minisztériumának 26 ilyen szervéből viszont csak 7 maradna, 19-nek megszűnne az önállósága. A másik nagy vesztes a Földművelésügyi Minisztérium, amelynek jelenlegi 11 háttérszervéből 8 szűnik meg.

A minisztériumokba olvad egyebek között a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal, az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet, az Országos Közegészségügyi Központ, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet és a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet.

Az átszervezések természetesen érintik a hivatalok dolgozóit is. Lázár a Magyar Nemzet információi szerint keddre hívta össze a szakszervezeti vezetőket, hogy elmondja nekik, hogyan képzeli a kormány az átlagosan 20 százalékos leépítést.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.