Jóval nagyobb lett Orbán barátainak vagyona

Vajna egyből a 16. pozícióban debütált.

MNO
2016. 05. 06. 7:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavaly újabb 35 milliárddal 200 milliárd forintra gyarapította vagyonát Csányi Sándor, így 2011 óta egymás után hatodszor lett a leggazdagabb magyar – írja a Napi.hu. Az OTP Bank első emberét Bige László, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa követi 175 milliárd forinttal, míg a harmadik helyre – öt év után újra – Demján Sándor került, akinek vagyona 2016-ban 120 milliárd forintra nőtt – derül ki az idén immár 15. alkalommal megjelenő A 100 leggazdagabb című kiadványból.

A dobogó közvetlen közelében tartózkodik az egykori listavezető, Széles Gábor (100 milliárd forinttal), majd Veres Tibor következik (97 milliárd forintos becsült vagyon). Egyelőre még nem tért vissza a százmilliárdosok táborába a 2014-es bronzérmes Gattyán György (96 milliárd forint). A 100 leggazdagabb listán 2003-ba került be Wáberer György fuvarozó-nagyvállalkozó, miniszteri biztos, aki évről évre folyamatosan gyarapította vagyonát, a jelenlegi 90 milliárd forint a hetedik helyre elég.

A médiavállalkozó Rákosi Tamás 87 milliárd forinttal nyolcadik a 2016-os rangsorban. Simicska Lajos látható becsült vagyona egy év alatt tízmilliárddal, 83 milliárd forintra nőtt, amely idén a kilencedik helyre juttatta. A friss lista tizedik helyére Kasza Lajos került 71 milliárd forinttal.

Mint írják, a „belépési küszöb” a 2015-es 6 milliárdról idén 6,8 milliárdra emelkedett. A 2016-os vagyon szerinti listán tíz olyan üzletembert találni, aki tavaly még nem szerepelt a legmódosabbak között. A legerősebb új belépő Vajna András György, aki 44  milliárd forintos vagyonnal a 16. pozícióban debütált. Az üzletember hazai céghálója egyre kiterjedtebb, legnagyobb nyereséget termelő vállalkozása a Las Vegas Casino Kft. De egyből a középmezőnyt erősíti az Agrofeed két tulajdonosa, Csitkovics Tibor és Szekeres István (51. hely), a Wizz Airen sokat kereső Virág Attila (52. hely) és a műkörömiparban nagyot domborító Jákob Zoltán (61. hely) is. Az újak között szerepel a családjával a BioTechUSA márkával nagyot alakító Lévai Ferenc (75. hely) és a Mediso-tulajdonos Bagaméry István (77. hely), a kaposvári Agro-Centrál Bt. két tulajdonosa, Berkes Mihályné (aki Zwack Izabella mellett a másik nő az idei listán) és férje (84. hely). A leggazdagabbak közé „hivatalosan” idén lépett be Hernádi Zsolt Mol-vezér (85. hely). Az agráriumban aktív Kárpáti László (86. hely), míg a dohányiparban működik Sánta János (98. hely) – teszik hozzá

A kiadványból kiderül, hogy Garancsi István és Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester a 30. és 31. helyen vannak 24 milliárd forintos vagyonnal.

Idén harmadik alkalommal közölnek befolyásrangsort is a kiadványban. A tíz politikai elemző véleményét aggregáló 2016-os rangsort továbbra is Orbán Viktor miniszterelnök vezeti, Csányi Sándor előtt, míg a harmadikon megtartotta tavalyi helyét Lázár János. Az első ötbe még Matolcsy György MNB-elnök és Vajna András György kaszinó- és tévétulajdonos került be.

Mint írják, a top-100-ba bekerülő leggazdagabb magyar közül csupán 14 került be az ötven legbefolyásosabb közé. A 12 tagú  magyar kormányból heten szerepelnek a befolyáslistán − mindannyian befértek az első húszba – ellenzéki politikusok pedig szinte csak mutatóban vannak – teszik hozzá.

Simicska Lajos nagyvállalkozó és köre befolyása jelentősen csökkent egy év alatt. A friss rangsor két legnagyobb nyertese Barcza György, az ÁKK Zrt. vezérigazgatója és Papcsák Ferenc, az MNB fb elnöke – írja a Napi.hu.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.