„Magyarország jogállam, ahol az őt ért sérelemért bárki elégtételt kaphat. A TV2 tudósításától felfordul a gyomrom, ráadásul nyilvánvalóan jogsértő is” – így kommentálta a Heti Válasz ma megjelent számában a TV2 karaktergyilkos lejárató riportját Gulyás Gergely, az Országgyűlés fideszes alelnöke, aki egyben figyelmeztetett: Spéder Zoltánnak számot kell adnia a tulajdonában álló pénzintézet működésének jogszerűségéről.
Ami a számadási kötelezettséget illeti, hogy ez vonatkozik-e a nemzeti bank alapítványaira is, a politikus hangsúlyozta: komoly hibát követtek el. „A titkosítás megkísérlésével sikerült az ügyet olyan magas polcra emelni, hogy utána már a politikai kár mérséklése is óriási erőfeszítést igényelt. A jegybank általi titkolózással és a mi titkosítási kísérletünkkel keltett látszatnak alig van köze a valósághoz” – hangsúlyozta.
Gulyás Gergely az interjúban jelezte azt is, hogy akad néhány vitatható a jegybank támogatási döntései közül, azonban szerinte Matolcsy György szakmai működését emiatt megkérdőjelezni aránytévesztés. Gulyás így ötösre értékelte a jegybank tevékenységét, de a kommunikációja szerinte már elégtelent kapna.