Átadták a székesfehérvári elkerülő harmadik szakaszát

Tizenötmilliárd forintból valósult meg a hét kilométeres szakasz.

MTI
2016. 07. 18. 10:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára az új elkerülő egyik felüljáróján tartott avatóünnepségen elmondta: a hét kilométeres új útszakaszon kétszer két forgalmi sávot alakítottak ki. Az új szakasz egyszerre könnyíti meg az utazók és az ott lakók életét, hiszen a város elkerülésével köti össze a 8-as főutat az M7-es autópályával.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere azt mondta, a fejlesztés összefogással, nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű beruházásként valósult meg. Megjegyezte, a város már a 90-es évek óta várt erre a fejlesztésre.

Kondrik Kornél, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese az út műszaki paramétereiről elmondta: hét kilométeren kétszer két sávon 110 kilométer per órás sebességgel lehet közlekedni hétfőtől. Ez az utazási idő 8-10 perces csökkenését jelenti Veszprém felől az M7-es autópálya felé a korábbi útvonalakhoz képest.

Az elkerülő szakaszon épült hét felüljáró és egy zsilip, 750 ezer köbméter földmunkát végeztek, 31,6 ezer köbméter aszfaltburkolatot terítettek le, és 27 ezer méter vezetőkorlátot építettek meg.

A környező beruházásokról elmondta, Veszprém megyében tavaly több ütemben 16 kilométer hosszan adták át a 8-as főút négysávossá alakított útszakaszait, jelenleg pedig folyamatban van a várpalotai elkerülő szakasz építése, amit várhatóan 2017 év végén helyeznek forgalomba. A Szabadegyháza-ipartelep elkerülő út kivitelezésére kiírt közbeszerzési pályázat eredményessége esetén ősszel ott is megindulhat a munka. Szintén a NIF Zrt. beruházásában valósul meg a székesfehérvári vasútállomás korszerűsítése, ahol július végén újra megnyílik az utascsarnok – tette hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.