Egyezik a Honvédkórház terveivel a fejlesztési koncepció

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az intézmény jelenlegi központi bázisán tervezik kialakítani az észak-pesti centrumot.

MTI
2016. 07. 09. 7:59

Szabó István elmondta: a bővülő területi ellátási kötelezettségek és feladatok nyomán tavaly az előző évhez képest a járóbeteg- és a fekvőbeteg-ellátásban is nőtt az esetszámuk. Sürgősségi betegellátó centrumként csaknem 104 százalékkal emelkedett az ellátandó esetek száma: napi átlagban 150-200 sürgősségi beteget látnak el. Mindezek nyomán a kórház már évek óta szuperkórházi funkciót tölt be – jegyezte meg.

Tamás Róbert, a kórház orvos igazgatója is felhívta a figyelmet arra, a fővárosi kórházfejlesztések tervezésekor figyelembe kell venni, hogy a Honvédkórház a térség és Budapest egészségügyi ellátásában – ezen belül a sürgősségi és a legmagasabb szintű, vagyis a legsúlyosabb és legbonyolultabb esetek ellátásában is – nélkülözhetetlen szerepet tölt be. Ezért ahhoz, hogy az egészségügyi ellátás biztosított legyen – tette hozzá –, először a Honvédkórház központosítását kellene megvalósítani. Így ha a többi kórházra kerül sor, azok betegellátását is segíteni tudják.

Nikliné Gáldonyi Edina, az intézmény gazdasági igazgatója kiemelte, hogy a kórház két telephelye valójában két kórház fenntartását jelenti. Ezért a II-es telephely átköltöztetésével, úgy vélik, több párhuzamosságot is megszüntetnek, és ez várhatóan jelentős költségcsökkenést is eredményez majd.

Az egészségügy alulfinanszírozottsága a Honvédkórház gazdálkodását is nehezíti. Az intézmény vezetősége elmondta, a legnagyobb problémát az jelenti, hogy az egészségügyi alapból kapott keret nem fedezi a valós költségeket. Márpedig a kórház egyre növekvő esetszámmal dolgozik, ráadásul a harmadik progresszivitási szintű, vagyis a legsúlyosabb, legbonyolultabb esetek ellátása a legköltségesebb. Példaként kiemelték, hogy volt egy olyan esetük, amely 250 millió forintba került. Mindemellett jelenleg a határ menti feladatok ellátása nekik is túlórát jelent, ami ugyancsak pluszköltség.

A gazdasági igazgató elmondta: a kórház adósságállománya jelenleg négymilliárd forint körül van. Ez a többi kórházéhoz képest kiemelkedőnek tűnik, de – mint rámutatott – a bevételhez viszonyítva tíz százalék alatti az adósság.

A kórház vezetősége szeretné, ha az egészségügyi alapból kapott finanszírozás a jövőben jobban követné valós költségeiket. Emellett arra törekszenek, hogy minél rövidebb időt vegyen igénybe a betegek kórházi ellátása, szeretnék növelni az egynapos sebészeti ellátás arányát. Ezen felül pedig – mint a gazdasági igazgató fogalmazott – „az előremenekülés taktikáját” alkalmazzák, vagyis igyekeznek minél több bevételt is termelni, például foglalkozás-egészségügyi feladatok, menedzserszűrések vállalásával.

A fővárosi kórházfejlesztésről szóló kormányhatározat hétfőn jelent meg. Eszerint Budapesten három centrumot alakítanak ki. Az észak-pesti centrum a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ lesz. Dél-Pesten az Egyesített Szent István és Szent László Kórház és a mellette fekvő Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet bázisán hoznak létre egy új tömböt. A dél-budai centrum Kelenföldön jönne létre, bár mint az az Emberi Erőforrások Minisztériumának egy háttérbeszélgetésén elhangzott, az utóbbi építése nagyban függ attól, hogy a kormány hogyan dönt a Kelenföldi, illetve a Déli pályaudvar sorsáról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.