Kerületi MSZP-elnök lett Hunvald György

Ellenszavazat nélkül választotta meg elnöknek az erzsébetvárosi MSZP-s szervezet Hunvald Györgyöt.

MNO
2016. 07. 05. 9:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A portál úgy értesült, hogy a VII. kerület egykori polgármestere Devosa Gábort váltja a poszton. Devosa a fővárosi pártszervezetben kapott pozíciót, ezért nem indult újra kerületi szervezet vezetéséért.

Június utolsó napján Ibolya Tibor bejelentette, hogy a Fővárosi Főügyészség indítványára a bíróság perújítást rendelt el Hunvald György ügyében.

Ibolya Tibor közleményében emlékeztet arra, hogy a Kúria idén május 2-án formai okokból hatályon kívül helyezte a Szegedi Ítélőtábla jogerős ítéletét, amely megállapította Hunvald György egykori erzsébetvárosi polgármester büntetőjogi felelősségét, és szabadságvesztést szabott ki rá.

A Fővárosi Főügyészség ugyanakkor május végén perújítási indítványt nyújtott be a Fővárosi Törvényszékre, hogy az ítéletnek érvényt szerezzen, ugyanis a hatályon kívül helyezés oka kizárólag az volt, hogy a Hunvald Györggyel szembeni büntetőeljárásokat nem egyesítették bírósági szakban.

Ibolya Tibor közlése szerint a Fővárosi Törvényszék az indítványt megalapozottnak találta és a perújítást elrendelte, miután az indítványban hivatkozott bizonyítékok alapján azt valószínűsítette, hogy a perújítási eljárásban megállapíthatják Hunvald György bűnösségét, és büntetést szabhatnak ki rá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.