Nemzetközi jogot sért hazánk egy szerb miniszter szerint

Aleksandar Vulin szerint Magyarország a migránsokat megpróbálta Szerbia területére visszaküldeni.

MTI
2016. 07. 07. 21:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója szerint a tárcavezető a biztonsági szerveket irányító testület rendkívüli összehívását kérte a miniszterelnöktől, hogy az újonnan kialakult helyzet kezeléséről tárgyaljanak. Indoklása szerint a szerbiai migránshelyzet egyre bonyolultabbá válik, és az ország egyedül maradhat a helyzet kezelésében, a kormány feladata pedig az, hogy megóvja az ország területét és az állampolgárokat. Hozzátette: Európa úgy viselkedik, mintha már véget ért volna a migránsválság.

Kedd éjfélkor lépett életbe az új magyar határőrizeti rendszer a Szerbiával és a Horvátországgal közös határszakaszon, amelynek lényege, hogy a határtól számított nyolc kilométeres sávban elfogott migránsokat, ha nem követtek el bűncselekményt, a rendőrség figyelmezteti, visszaszállítja a kerítéshez, ott, a kapukon keresztül útbaigazítja őket, vagyis a legközelebbi tranzitzóna felé irányítja, ahol benyújthatják kérelmüket. Azok ellen, akik esetében bizonyítható, hogy átlépték vagy megrongálták a határzárat, illetve embercsempészettel gyanúsíthatók, továbbra is büntetőeljárás indul.

Aleksandar Vulin felhívta a figyelmet arra, hogy a múlt éjszaka a hivatalos adatok szerint Bulgária felől 334, Macedónia felől pedig 158 migráns érkezett az országba – a nem hivatalos számadatok azonban ennél is magasabbak lehetnek –, akik Magyarország felé akarják folytatni útjukat.

Az úgynevezett balkáni útvonal március elején lezárult, a migránsok azonban embercsempészek segítségével, illegális útvonalakon továbbra is érkeznek a térség országaiba, hogy Szerbiából Magyarországon keresztül jussanak el Nyugat-Európába.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.