Nyomozás indult a hírhedt MNB-alapítvány ellen

Az első kerületi rendőrkapitányság hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt nyomoz.

MNO
2016. 07. 22. 12:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Tényi István által korábban tett feljelentés alapján nyomozás indult a jegybank Pallas Athéné Domus Animae (PADA) alapítványa ellen hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt – írja az Index. A cikk szerint az első kerületi rendőrkapitányságot bízta meg a nyomozással a főügyészség.

Az ügyben egyébként Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezető-helyettese is tett feljelentést korábban sikkasztás, hűtlen kezelés és közérdekű adattal való visszaélés miatt a PADA ellen.

Ahogy megírtuk, az alapítvány április 22-én küldte el a szocialista politikusnak az igényelt jegyzőkönyveket, ám jogosulatlan kitakarások szerepeltek bennük, illetve hiányoztak egyéb dokumentumok, mellékletek, szerződéses adatok is. Ezután elkezdődött egy egyeztetés, melynek eredményeképpen június 6-án Tóth ismét megkapta a jegyzőkönyveket, melyekben már nem volt kitakarás, ám jól látszik, hogy míg az első verzió szkennelt dokumentum volt, a második egy szövegszerkesztőből készített pdf, melybe az aláírások képként voltak behelyezve. Szerkesztési és tipográfiai eltérések is voltak a jegyzőkönyvek között, ráadásul míg a szkennelt verzión szerepelt iktatószám, a gépelten nem.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.