Pénteken nyílik Szentendre első szabadstrandja

A Postás strandot évtizedek óta használják fürdőzésre, ám hivatalosan soha nem volt szabadstrand.

MTI
2016. 07. 21. 12:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Verseghi-Nagy Miklós (Fidesz–KDNP) elmondta: a Postás strandot évtizedekkel ezelőtt is használták fürdőzésre az ott élők, ám hivatalosan soha nem volt szabadstrand.

A polgármester felidézte: a település a tavaly indult I love Duna kampány során kezdett el foglalkozni az újranyitás gondolatával, és már a tavaly nyári ellenőrzések igazolták, hogy jó a víz minősége. A szentendreiek ez év elején közösségi tervezés során fogalmazták meg igényeiket a Postás strandként ismert hellyel kapcsolatban.

Kiemelte, a terület megújítása után a fürdőzők ismét birtokba vehetik a Dunának ezt a korábban is kedvelt szakaszát, amely ettől az évtől hivatalosan is kijelölt fürdőhelyként üzemel.

A strandolók számára a part közelében öltöző épült, négyállásos zuhanyozó és ivóvízcsap szolgálja a kényelmet, a Dunán bójákkal, a parton pedig táblákkal jelölik a strandrészt – ismertette a városvezető, aki hozzátette, hogy szintén a lakók kérésére nem változtattak jelentősen a környezeten. A tisztaság megőrzéséért mobil WC-ket és szemetes konténereket helyeztek ki, a létesítmények karbantartását, a takarítást az önkormányzat vállalta.

Verseghi-Nagy Miklós közölte: az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) július 13-án végzett mintavételt, amelynek alapján jó minősítést kap a víz – fűzte hozzá.

A polgármester beszámolt arról, hogy a strandhoz kapcsolódó Postás közpark is megújul: a területre két napelemes lámpát helyeznek ki, ősszel megújul a gyep és stabilizálják a rézsűt. A közparkba szabadtéri sporteszközöket is szeretne telepíteni a város – közölte a település vezetője –, jelezve, az önkormányzat tizenöt eszközös kültéri fitneszpark létesítésére adott be pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz.

A strandot a Balkán Fanatik zenekar péntek esti koncertjével adják át ünnepélyesen, a fürdőzőket augusztus végéig várja az új dunai fürdőhely.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.