Politikusokat kísérthet a múlt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Bár még a választási kampány messze, megnyílhatnak a politikai elit egyes szereplőire nézve terhelő dossziék.

Szemán László
2016. 07. 18. 20:26

Az N1TV.hu a múlt héten közölte Vizoviczki 2013-as állítólagos nyomozati alkuajánlatát, amelyben többek közt születendő gyermekére hivatkozva azt ajánlja az ügyészeknek, hogy amennyiben mérsékelt büntetést szabnának ki rá, akkor kitálal. A Központi Nyomozó Főügyészségen állítólag arról beszélt, hogy szocialista politikusokról már adott információt a hatóságoknak, ám ezekben az ügyekben nem indult nyomozás. A portál szerint Vizoviczki László kifejtette azt is, hogy kormánypárti politikusokról nem szívesen nyilatkozna, bár lenne mondanivalója. – Ezekről az ügyekről „soha nem szeretnék beszélni politikai elkötelezettségem és az ország kormányzati stabilitásának megőrzése miatt” – idéz az N1TV Vizoviczki vallomásából. Sokat sejtetően megjegyezte ugyanakkor, hogy többek közt információkkal tudna szolgálni egy országgyűlési képviselő-polgármesternek adott rendszeres, nagy összegű kenőpénzről is.

Vizoviczki működése miatt két büntetőeljárás is indult. Az egyik vád szerint a férfi a kilencvenes években prostituáltakat futtatott, majd ismeretlen forrásból vendéglátó-ipari tevékenységbe fogott.

Bűnszervezetben, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt 33 vádlottal szemben emeltek vádat. A másik vádemelés bűnszervezetben, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés miatt 22 vádlottal szemben történt. A vádlottak között vezető beosztású rendőrtisztek, önkormányzati köztisztviselő is található. A vád szerint valamennyiüket megvesztegették. Vizoviczki érdekeltségei Budapesten az V. és a III. kerületben működtek.

###HIRDETES2###

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.