Rendkívüli parlamenti ülést akar a PM Liget-ügyben

Szerintük minden baj forrása a 2013-ban elfogadott Liget-törvény.

MTI
2016. 07. 07. 10:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A független országgyűlési képviselő egy csütörtöki, a Városligetben tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy miután a rendkívüli ülés összehívását a képviselők egyötödének aláírásával lehet kezdeményezni, ezért az ellenzéki pártok segítségét kéri az ügyben.

A politikus szerint „minden baj forrása” a 2013-ban elfogadott Liget-törvény, amelyik lehetővé teszi, hogy „korlátlanul lepusztítsanak zöldterületeket és betonépületeket húzzanak fel” a helyükön. A jogszabály ellentétes a jogalkotási és az önkormányzati törvényekkel, mert egyfelől nem illeszkedik a magyar jogrendbe, másfelől pedig „kicsavarta” a főváros kezéből a döntés jogát – mondta.

A társelnök kezdeményezni fogja a kiemelt beruházásokról szóló törvény módosítását is, hogy a zöldberuházások kikerüljenek a kiemelt beruházások köréből.

A sajtótájékoztatón a párt másik társelnöke, Karácsony Gergely arról beszélt, hogy álláspontjuk szerint jogszerűtlen volt az a birtokvédelmi eljárás, amelyik alapján a rendőrség szerdán felszámolta a Ligetvédők csoport táborát. A civileket ezért jogellenesen akadályozták alapvető állampolgári jogaik gyakorlásában – tette hozzá a politikus.

A zuglói polgármester véleménye szerint a „ligeti csatában” a civilek nemcsak a fákat, hanem a főváros levegőjét, a jogállamot és az adófizetők pénzét védik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.