Rogán–Juhász-ügy: nem indult eljárás Portik ellen

Az ügyészség elutasította a Portik Tamás ellen hamis vád miatt tett feljelentést.

MTI
2016. 07. 06. 4:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Népszabadság szerdai cikkében felidézi, hogy miután a Rogán Antal és Juhász Péter közti személyiségi jogi perben tanúként kihallgatott Portik Tamás azt vallotta, tízmillió forintnyi eurót adott át Habony Árpád nagynénje, Pápa Marianne nevében Rogán Antalnak, Tényi István feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) hivatali vesztegetés elfogadásának gyanújával, egy másik feljelentést pedig a Budapesti Nyomozó Ügyészségen hamis tanúzásért, mindkettőt ismeretlen elkövetővel szemben.

A KNYF június 23-án vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt feljelentéskiegészítést rendelt el. Ennek első határideje pénteken jár le, de egyszer 15 nappal meghosszabbítható – közölte a lappal Simon Richárd szóvivő. A főügyészség ezután dönt a nyomozás elrendeléséről vagy a feljelentés elutasításáról.

A Budapesti Nyomozó Főügyészség a hamis tanúzás miatt tett feljelentést hamis váddá minősítette át, majd elutasította. Mint leszögezte, Tényi beadványa alapján – az abban foglaltakkal ellentétben – a hamis vád és nem a hamis tanúzás bűntettének lehetőségét kell vizsgálni. „Tekintettel arra, hogy az alapügyben eljáró hatóság hamis vád bűntette miatt feljelentést nem tett, büntetőeljárás jelenleg nem indítható„ Portik ellen – közölte az ügyészség.

A büntető törvénykönyv alapján, „ha a hamis vád folytán eljárás indult, ennek az alapügynek a befejezéséig hamis vád miatt büntetőeljárás csak az alapügyben eljáró hatóság feljelentése alapján indítható” – ismerteti az újság.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.