Újabb két régióban kezdődik a hűtőgépcsere

Hétfőtől a dél-alföldi, kedden az észak-magyarországi régióból lehet pályázni.

MTI
2016. 07. 09. 8:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A teljes keretösszeg 500 millió forint, ezt a régiók között a lakosság arányában osztották el.

Az Otthon melege program pályázatán előnyben vannak az energiatakarékos készülékek beszerzését tervező nagycsaládosok és nyugdíjasok, minden régióban elsőként ők adhatják be támogatási kérelmüket a pályázati portálon keresztül elektronikus úton.

Július 4-én az észak-alföldi régióban már a benyújtási időszak első néhány órájában több mint háromezren jelentkeztek, a forrás kimerülése miatt a pályázatot felfüggesztették, a nyugdíjasok és a nagycsaládosok 13 óráig adhatták be jelentkezésüket. Két nappal később, július 6-án nyitották meg a lehetőséget a többi érdeklődőnek az észak-alföldi régióban, reggel 8 és 10 óra között adhatták be pályázataikat azok a magánszemélyek, akik korábban nem cseréltek háztartási gépet a programban.

Az ütemterv szerint a nyugat-dunántúli régióban a benyújtási időszak kezdete július 18., a dél-dunántúli régióban július 19., a közép-dunántúliban július 25., a közép-magyarországiban július 26.

A pályázaton személyenként és lakásonként legfeljebb egy háztartási nagy gép cseréjéhez nyerhető támogatás.

A támogatás mértéke az új hűtőgép vagy fagyasztógép vételárának 50 százaléka lehet, azzal a kitétellel, hogy a támogatás összege A+ energiaosztályú készülék választása esetén maximum 25 ezer, A++ energiaosztály esetén 35 ezer, míg A+++ energiaosztályú háztartási nagy gép esetén legfeljebb 45 ezer forint.

A részletes pályázati útmutató a https://hgcs-2016.nfsi.hu/ oldalon érhető el.

A 2014 szeptemberében indult Otthon melege program eddig csaknem 17 milliárd forintnyi támogatást nyújtott, és több mint 85 ezer háztartás energiahatékonyságának javulását segítette.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.