Balog: Versenyképes iskola létrehozása a cél

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az emberi erőforrások minisztere kiemelte: digitális oktatási stratégiát készítettek elő.

MTI
2016. 08. 30. 20:06

Czunyiné Bertalan Judit digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos ünnepi beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a digitális kompetencia azt jelenti: a tanuló a digitális térben megszerzett tudását rendezetten tudja alkalmazni. Megjegyezte: kulcskérdés az is, hogy a gyerekek képesek legyenek a digitális világban biztonságosan közlekedni az értékek mentén.

Az iskola és a pedagógia digitalizációja ezt a védelmet kell hogy megadja, de új pedagógiai lehetőségeket is nyújt – mondta Czunyiné Bertalan Judit, kitérve arra, hogy szükség van a megfelelő sávszélességre, a tantermi és tanári infrastruktúrára, de olyan tartalmak is kellenek, amelyek a tantárgyi tudást erősítik.

T. Mészáros András, Érd fideszes polgármestere arra emlékeztetett, hogy a folyamatosan gyarapodó lélekszámú város számára kiemelten fontos az oktatási intézmények fejlesztése, amit a Modern városok program révén a kormány is támogat.

A rendezvény zárásaként Balog Zoltán és Palkovics László Trefort Ágoston-díjakat, illetve Pedagógus Szolgálati Emlékérmeket adott át.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.