Biztonságosan megtartható a budapesti tűzijáték

Az előrejelzések szerint továbbra is csapadékmentes, tiszta időre lehet számítani.

MTI
2016. 08. 20. 14:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közleményben azt írták, hogy Budapesten az előrejelzések szerint továbbra is csapadékmentes, tiszta időre lehet számítani. Estig olykor még megélénkülhet a szél, de aztán valamelyest mérséklődik a légmozgás. Késő este 23-24 fok várható.

Felidézték, hogy az állami ünnep központi programjai reggel a Parlament előtti Kossuth téren kezdődtek, ahol 104 frissen végzett hadnagy tette le a tiszti esküt. Délelőtt a Sándor-palotában átadták a Magyar Szent István-rendet, Magyarország legmagasabb állami kitüntetését. A Clark Ádám téren Magyarország tortájának felvágásával, a Szent István-napi kenyér elkészítésével és gyermekeknek szóló programokkal folytatódtak a nap eseményei.

Hamarosan szabadtéri koncertek kezdődnek Petruska, majd a Supernem és az Anna and the Barbies együttes fellépésével. Egész nap látogatható a Magyar Ízek Utcája a Lánchíd utcában, valamint a Mesterségek Ünnepe a budai Várban.

Kiemelték: „a nap fénypontja” este 9 órakor a tűzijáték lesz, amely idén az Erzsébet híd és a Lánchíd közti rakpartokról nézve lesz a leglátványosabb. A várhatóan nagyszámú érdeklődő miatt a HM NRH azt ajánlja, mindenki előzetesen tájékozódjon a közlekedési változásokról a rendőrség (www.police.hu), valamint a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (www.bkk.hu) honlapján.

A központi programokról további részletek találhatók a http://augusztus20.kormany.hu/ oldalon – olvasható a közleményben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.