Péterfalvi rászólt a Klikre

Pótolni kell a közérdekű adatok nyilvánosságra hozását.

Hutter Marianna
2016. 08. 27. 12:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az adatvédelmi hatóság felszólította a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (Klik), hogy haladéktalanul pótolja azon közérdekű adatok nyilvánosságra hozatalát, amelyeknél az információs törvény erre kötelezi a szervezetet – tudta meg a Magyar Nemzet. Lapunk írta meg elsőként, törvénysértő, hogy a Klik nem tölti fel honlapjára egyebek között az ötmillió forint feletti szerződéseit 2013 óta. Sőt mi több, a három évvel ezelőtti adatok között is elképesztő hibák találhatók: számtalan megyei szerződés lejárati dátumaként 2999 vagy 8900. december 31-ét jelölték meg, de akadt olyan is, amely 1905-ben járt le. Az ügy miatt a feljelentéseiről elhíresült Tényi István a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordult. A szervezet elnöke, Péterfalvi Attila válasza szerint a Klik nemcsak saját honlapján, hanem az egységes közadatkeresőben sem teljesítette naprakészen és hiánytalanul tájékoztatási kötelezettségét, holott közfeladatot ellátó szervként biztosítania kell a közvélemény pontos és gyors tájékoztatását. A NAIH vezetője arra is felszólította az intézményfenntartót, hogy a már közzétett adatok pontosságát ellenőrizze, és gondoskodjon a kijavításukról.

Ugyanakkor tény: az intézményfenntartó cikkünk megjelenése után magától is elkezdte frissíteni az adatokat a honlapján, például feltöltötték éves költségvetési beszámolóikat – bár az ötmillió forint feletti hibás szerződéseket azóta sem javították ki. Két hete az üggyel kapcsolatban Rétvári Bence, a humántárca parlamenti államtitkára azt közölte: kijelölték, ki fog felelni a Kliken belül a közérdekű információk közzétételéért.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.