Újabb aláírásokat találtak a „Fidesz-ellenes” népszavazáshoz

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Továbbra sem dőlt el, hogy lesz-e referendum.

MTI
2016. 08. 03. 18:10

Hangsúlyozta: az NVI „idő előtti” tájékoztatása miatt a sajtó kész tényként kezeli, hogy nincs meg a 200 ezer érvényes aláírás, holott erről az NVB – mint arra jogosult – még nem is hozott döntést.

Az ellenőrzés átláthatóságáról szólva kiemelte: az NVI-nek oda kellett volna adnia az ellenőrzés módszertanát tartalmazó leírást a bizottságnak, amely végső soron felel az eredmény megállapításáét.

Megjegyezte: „kellemetlen”, hogy az az információ terjed el a sajtóban, hogy nem lehet népszavazást tartani a kérdésben, holott a 100 ezer érvényes aláírást összegyűjtötték a kezdeményezők, és ennek alapján az Országgyűlés dönthet úgy, hogy elrendeli a népszavazást.

Litresits András, az MSZP delegáltja szerint a választási eljárás alapelvéből fakad, hogy ha a sajtó tájékoztatást kér az ellenőrzésről, akkor azt az NVI-nek meg kell adnia. Tóta Áronné választott tag szerint viszont az NVI a tájékoztatással „önálló életet kezdett élni”.

Válaszában Pálffy Ilona hangsúlyozta: az NVI-nek a végeredményről kell az NVB-t tájékoztatnia, de ha az ellenőrzés közben kér tájékoztatást a sajtó, akkor az NVI-nek kötelessége megadnia ezeket a részeredményeket.

Patyi András erre úgy reagált, az nem fordulhat elő, hogy az NVB a sajtóból értesül a részeredményekről.

Pálffy Ilona az ülésen jelezte: a tervek szerint a jövő hét végére végeznek az első körben érvénytelennek minősített ívek és aláírások másodlagos ellenőrzésével.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.