Jár a 4000 euró a gyöngyöspatai nőnek a rasszizmus miatt

Életveszélyesen megfenyegették a felperest.

MTI
2016. 09. 13. 16:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A strasbourgi székhelyű törvényszék áprilisban első fokon már helyt adott egy roma származású nő panaszának, és 4000 euró kártérítést és 3717 euró perköltséget ítélt meg az ügyben, amely ellen a magyar állam fellebbezést nyújtott be.

A felperest négy férfi a saját udvara előtt inzultálta 2011 tavaszán Gyöngyöspatán. Akkori híradások szerint a férfiak egyike azt ordította a fiatal nőnek, hogy „takarodjon be a házba”, majd baltával és ostorral a kezében megindult feléje, miközben gyalázkodott, és életveszélyesen megfenyegette.

Ez akkoriban történt, amikor szélsőséges szervezetek vonultak fel a Heves megyei Gyöngyöspata cigánysorán. A településen nagy erőkkel volt jelen a rendőrség is.

Az ügyben a sértett feljelentést tett közösség tagja elleni erőszak címén, a magyar hatóságok azonban egy évvel később megszüntették az eljárást.

Az EJEB áprilisi ítéletében kimondta, hogy az ügyben nem folytattak le megfelelően alapos nyomozást a magyar hatóságok, és ezzel Magyarország megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének a magán- és családi élet tiszteletben tartásáról szóló cikkét.

Az Európa Tanács égisze alatt működő bírósághoz az európai emberi jogi egyezmény előírásainak megsértésére hivatkozva lehet fordulni akkor, ha a panaszos már minden hazai jogorvoslati lehetőséget igénybe vett, és nem járt eredménnyel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.