Kontrát: Hazugság, hogy a kormány rendelte meg a robbantást

Kiemelte: reméli, egyetlen párt sem használja haszonszerzésre a bűncselekményt.

MTI
2016. 09. 27. 10:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kontrát Károly az MTI-nek arra a kérdésére, tartható-e az országos rendőrfőkapitány által korábban vázolt ütemterv, amely szerint az első képzések már novemberben elindulnak, azt mondta, a rendőrség megteremtette annak feltételeit, hogy elindulhassanak az első képzések.

A kormány augusztus 10-én döntött arról, hogy a határőrizet megerősítéséhez háromezer új rendőrrel növelik a határvadászszázadok létszámát, a rendőrség pedig szeptember 1-jén kezdte meg a toborzást.

Kontrát Károlytól azt kérdezték, mit szól ahhoz a feltételezéshez, hogy a kormány rendelte meg a Teréz körúti robbantást.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint alaptalanul vádolták a szombati Teréz körúti robbantás után a rendőrséget azzal, hogy túl későn adott tájékoztatást.

Németh Szilárd az M1 műsorában hangsúlyozta: a hatóság azért húsz órával a történtek után nyilatkozott, mert végezte a dolgát. Ilyen esetekben helyszínelés zajlik, amelynek van egy parancsnoka, ő egy kézben tartja az összes információt, amíg az szükséges.

Németh Szilárd azt mondta: nyugodtan, higgadtan, tényszerűen kell hozzáállni a bűncselekmény felderítéséhez.

 

„Ez egy gyalázatos hazugság, amelyet visszautasítunk – jelentette ki, és hozzátette: – Világos, hogy a rendőrök voltak ennek a szörnyű, aljas, gyáva támadásnak a célpontjai.”

Az államtitkár megjegyezte: bízik abban, hogy egyetlen politikai erő sem használja ki politikai haszonszerzésre ezt a súlyos bűncselekményt.

Arra a felvetésre, hogy a rendőrség miért nem adott ki napközben közleményt az esetről, azt mondta, nem sokkal a bűncselekmény elkövetése után a rendőrség adott egy gyors tájékoztatást. Hozzátette: a későbbi tájékoztatásnál tekintettel kellett lennie a rendőrségnek arra, hogy az elsődleges szempont a nyomozás szakmai érdeke, valamint arra, hogy csak megalapozott információkat osszon meg a nyilvánossággal. Amikor ennek a feltételei megvoltak, vasárnap este Papp Károly országos rendőrfőkapitány és Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője tájékoztatta a nyilvánosságot – tette hozzá.

Kontrát Károly megköszönte a lakossági telefonokat és bejelentéseket. Felhívta azok figyelmét, akiknek még van információjuk a bűncselekményről, de még nem tettek bejelentést, hogy mihamarabb jelentkezzenek a rendőrségnél. Az államtitkár jelezte: azt tapasztalják, hogy az emberek bíznak a rendőrségben, és együtt éreznek a sérültekkel.

Hozzátette: hétfőtől a Központi Nyomozó Főügyészség vette át a nyomozást, de ez nem jelenti azt, hogy a rendőrség ne segítene, elmondása szerint jelenleg is több mint ezer rendőr dolgozik az ügy felderítésén. Jelezte: bíznak abban, hogy a lakosság támogatásával, a rendőrség munkájával és a KNYF nyomozásának eredményeként elfogják az elkövetőt.

Arról kérdezték, mit szól ahhoz, hogy az Amnesty International szerint Magyarországon bevett gyakorlattá váltak a támadások a menekültek és a migránsok ellen, sokukat egyszerűen „visszalökdösik” Szerbiába, vagy őrzött befogadóközpontokban tartják fogva őket törvénysértő módon. Az államtitkár kijelentette: ezek a megállapítások valótlanok, és minden alapot nélkülöznek.

Hozzátette: korábban is elmondták már, hogy a magyar határvadászok törvényesen, határozottan, a magyar állam és a magyar állampolgárok védelmében járnak el.

Felidézte, hogy korábban a Human Rights Watch kifogásolta a menekültekkel szembeni bánásmódot, akkor vizsgálat is indult az ügyekben, de az ügyészség azt állapította meg, hogy a bejelentések valótlanok voltak. A magyar rendőrök, határvadászok törvényesen járnak el, semmiféle jogsértést nem követnek el – szögezte le.

Az Amnesty International kedden 30 oldalas jelentést hozott nyilvánosságra a menekültek helyzetéről. Az AI szakértői augusztus elején Magyarországon, Szerbiában és Ausztriában vizsgálódtak, 143 embert hallgattak meg, köztük 129 menekültet és migránst – gyermekeket, nőket és férfiakat egyaránt –, valamint menedékjogi illetékeseket, rendőröket és nem kormányzati szervezetek aktivistáit.

Az ez alapján összeállított jelentés szerint több ezer menekülttel – köztük kísérő nélküli gyermekekkel – szemben alkalmaznak durva erőszakot, törvénysértő visszatoloncolást és ugyancsak törvénysértő fogva tartást a magyar hatóságok, és az egész rendszer leplezetlenül úgy lett kialakítva, hogy elrettentse a menekülőket.

Motivációjának ismerete nélkül nehéz megtalálni a szombati Teréz körúti robbantás elkövetőjét – közölte a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

Kósa Lajos elmondta, hogy a rendőrség különböző forgatókönyveket vizsgál. Bizonyos verziók fennállásakor könnyebb a tettes elfogása, míg más esetekben nehezebb. Példaként említette, hogy ha egy külföldi szervezet áll a robbantás mögött, és nem magyarok a felelősök, akkor már biztosan nincs az országban.

Kósa Lajos úgy fogalmazott: a rendőrség nagyon alaposan dolgozik, a legnagyobb profizmussal próbálja felgöngyölíteni az ügyet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.