Letöltendő börtönt kértek Fürstékre

580 millió forintért, versenyeztetés nélkül adták el magáncégeknek a palotát.

2016. 09. 23. 12:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Börtönben letöltendő, kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést kért tegnap a Fővárosi Főügyészség Terézváros volt MSZP–SZDSZ-es önkormányzati képviselőire két Andrássy úti palota különösen nagy vagyoni hátrányt okozó értékesítése miatt. A Fürst György volt szocialista alpolgármester és tizennégy társa ellen a Fővárosi Törvényszéken ötödik éve zajló elsőfokú büntetőper vádbeszédében Rab Ferenc ügyész kifejtette: az Andrássy út 47. szám alatti lakóházat és ugyanott a 3. szám alatti műemléki épületet 2004-ben együttesen csaknem 580 millió forintért, versenyeztetés nélkül adták el magáncégeknek úgy, hogy azzal összesen több mint 400 milliós kárt okoztak. – Azok a képviselők, akik tizenkét évvel ezelőtt tudatosan, jogszabályok megsértésével megszavazták az eladásokat, társtettesként hűtlen kezelést követtek el, ezért szabadságvesztés kiszabása esetén indítványozom a bíróságnak, hogy a börtönbüntetés mértékének megállapításakor a középmértéket vegye figyelembe – mondta az ügyész. Szerinte a vádlott képviselők a közvagyont károsították meg, és visszaéltek a közbizalommal, ezért a közügyektől való eltiltásukat is indítványozta.

Rab Ferenc a bíróságon meghallgatott több ingatlanszakértő munkája közül egyet fogadott csak el hitelesnek, s ennek alapján az ügyben módosította a közös vádirati tényállást, és csökkentette az eredetileg számított kártételt több százmillióval, s így a kiszabható büntetéseket évekkel.

Az ügyész szerint elfogadhatatlan a vádlottak védekezése, hogy ők tulajdonosokként jártak el, nem „idegen” vagyonnal rendelkeztek. – A közvagyon az önkormányzaté, a képviselő-testület pedig azzal rendelkezik. Az sem lehet kifogás, hogy nem ismerték a lakásrendeletüket – húzta alá az ügyész. Kimutatta: a pályáztatás mellőzése jogtalan volt, a verseny és a nyilvánosság pedig magasabb bevételhez juttathatta volna Terézvárost.

Tovább enyhítenék a kárt

Ügyészséghez fordul a VI. kerület, kérve, hogy az időközben megszüntetett, a 2002 és 2010 közötti időszakban szintén pályázaton kívül, áron alul értékesített tíz ingatlan ügyében újra rendeljék el a nyomozást – közölte lapunkkal Gila Pál, a helyi önkormányzat jogi képviselője, aki arra számít, hogy az október 13-án perbeszédekkel folytatódó, idén decemberben várhatóan elsőfokú ítélettel záruló eljárásban érvényesíthetik polgári jogi igényüket. Hozzátette: a kerületet ért összesen többmilliárdos kár további enyhítését célozza, hogy alkotmányjogi panasszal éltek csaknem kéthektárnyi tetőtér eladása és két másik ingatlan elcserélése ügyében folytatott nyomozások megszüntetése miatt. Az Alkotmánybíróság számukra kedvező döntése esetén pótmagánvádas büntetőeljárást indíthatnának. (Sz. Zs.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.