Robbantással fenyegetőzött, több évet kapott

Szórakozásból bombariadót idézett elő, közel öt évre ítélték.

MTI
2016. 09. 23. 12:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyugyi Csilla elmondta, hogy a járási ügyészség a köznyugalmat súlyosan megzavaró közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt állította bíróság elé a gyömrői lakost.

A férfi szeptember 21-én reggel Monoron volt, s úgy gondolta, hogy „megvicceli” a Monori Járásbíróságot azzal, hogy bombariadót jelent be. A vasútállomással szemben található nyilvános telefonfülkéből hívta a bíróságot, s közölte: 8 óra 45 perc és 9 óra között bomba fog robbanni az épületben. A hívást követően a rendőrség kiürítette az ingatlant, s mivel 11 óra 25 percig bombakutatás folyt, tizenöt előre kitűzött tárgyalás elmaradt. A zárás a bíróságon kívül a város központi utcáit is érintette, sőt számos menetrend szerinti autóbusz sem közlekedhetett – magyarázta a szóvivő.

Tájékoztatása szerint a férfit a telefonhívást követő egy órán belül elfogták és őrizetbe vették, majd a Monori Járási Ügyészség gyorsított eljárásban pénteken már bíróság elé is állította a vádlottat. A férfit a nem jogerős ítélet kihirdetése után előzetes letartóztatásba helyezték.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.