A semmiből ugrott Balázs elé a szarvas, amikor múlt héten hazafele tartott. Ő nem sérült meg, de a motorháztető behorpadt, a lámpákat újra helyükre kellett igazítani, és mint kiderült, az ütéstől megsérült a futómű is. A balesetet követőn rendőrt hívott, aki értesítette az érintett vadásztársaságot, hogy intézkedjenek a tetem elszállításáról. A helyszínt fölmérték, megnézték, van-e kint vadveszélyt jelző tábla. Kiderült, hogy az adott területen – a településhatártól nagyjából 500 méterre – semmi nem jelzett ilyesmit, nem volt figyelmeztetés, a vadveszély tábla pedig csak pár méterrel a baleset helyszíne után volt látható. Arról is megbizonyosodtak, hogy gyorshajtás nem történt. Ezért most nagy kérdés, hogy bevasalhatja-e a szakértő által nagyjából 400 ezer forintra tehető kárát a vadásztársaságon.
„A társaságok a rendszerváltás óta nem nagyon kötnek felelősségbiztosítást, mivel az nem kötelező, és nem is feltétlen éri meg nekik: ha ugyanis kiszámolják, milyen gyakoriak a károk, akkor azt látják, hogy a dolog ráfizetéses. Jobb tehát, ha az esetleges károkat maguk próbálják meg rendezni” – mondja Lovász Zoltán közlekedésmérnök, igazságügyi szakértő. Az Igazságügyi Szakértői Kamara korábbi elnöke hozzáteszi, hogy az erről szóló egyezség nem mindig egyszerű, hiszen nehéz megállapítani, hogy a balesetekért ki és milyen mértékben felelős. Sok esetben például a vadveszély táblák folyamatos kihelyezése érthetetlen az autós számára, ennek ugyanakkor oka van: ha ki vannak rakva , akkor a balesetért könnyen hibáztatható az autós.
„Nagyon nehéz megmondani azt is, hogy a vadveszélyt jelző táblánál milyen sebesség jelenti az elővigyázatosságot. Ha egészen őszinte akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy ez esetben például éjszaka csak hússzal szabadna közlekedni; az ember azonban mindig csak utólag lehet okos. Tehát a nyomok alapján kell felmérni, hogy kellően elővigyázatos volt-e a sofőr” – hangsúlyozza a szakértő. Mint mondja, nem mindegy az sem, hogy a szarvas futott-e vagy sétálgatott az út mellett, esetleg ugrott egy nagyot. Ezek a dolgok mind-mind kideríthetők, mivel az ilyen balesetek iránytól és sebességtől függően jellegzetes sérüléseket hagynak az autókon, jól beazonosíthatóan látszanak az agancs és a pata okozta horpadások, irányok, illetve árulkodó a féknyom és az esetleges vérnyom is.
A vadbalesetek nemcsak az autósnak okozhatnak kárt, hanem a vadásztársaságnak is, ugyanis azok értékes vadjukat vesztik el. Annak árát viszont fedezi az autós kötelező felelősségbiztosítása. Ebből a szempontból viszont egyáltalán nem mindegy, hogy az út mellett volt-e vadveszély tábla kihelyezve: a Magyar Biztosítók Szövetsége portálunkat arról tájékoztatta, hogy ha nem volt, akkor a keletkezett károk megtérítésére általánosságban a veszélyes üzemekre vonatkozó Ptk. szabályozás az irányadó. Azaz ha nincs felelőse a balesetnek, akkor mindkét fél maga viseli a keletkezett kárt: a vadásztársaság kénytelen „leírni” egy szarvast az állományából, az autósnak meg van egy összetört autója, amit megcsináltathat. Viszont a kép árnyaltabb lesz akkor, ha egy adott útszakaszon gyakran következik be vadelütés, gyakran bukkannak fel vadak. Ilyen esetben ugyanis felmerülhet az illetékes vadásztársaság felelőssége amiatt, hogy nem helyezett el vadveszélyt jelző táblát. Ha a bíróság helyt ad ennek és megállapítja felelősségüket, akkor ki kell fizetniük az autóban okozott kárt. Ezt megelőzendő a vadásztársaságok köthetnének felelősségbiztosítást, de a gyakorlatban nem ez a jellemző.
A Mabisz válaszában azt is közölte, hogy ha van kint vadveszélyt jelző tábla, akkor az autós részéről az a helyes, ha a megengedettnél lassabban halad. Így lehet esély arra, hogy ha megjelenik a vad, akkor szerencsés esetben meg tud állni az autó, illetve ha mégis ütközésre kerül sor, akkor az jóval enyhébb legyen, mint „normál” sebességnél történt volna. A jogi alaphelyzet alapesetben itt is hasonló a normál közúton történt ütközéshez: ha az autós figyelembe vette a táblát és kellően lassított, akkor nem felel a vad elütésével bekövetkezett kárért, ellenkező esetben igen. Utóbbi a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha rendelkezett kötelező felelősségbiztosítással, akkor a biztosító kifizeti helyette a vad árát. Viszont az ő autójában keletkezett kár rendezése már kérdéses. Az ilyen balesetek miatt induló pereknél a felek értelemszerűen saját igazukat próbálják bizonyítani. A vadásztársaság azt, hogy a sofőr túl gyorsan hajtott és figyelmetlen volt, az autós pedig azt, hogy kellőképpen óvatos volt.
„A balesetek után először mindig a sebességet és a látótávolságot vizsgáljuk, de nézzük azt is, mennyire volt nagy a gaz az út szélén. Ha ugyanis a padkától két méterrel kezdődik a csalitos és nehéz belátni, nincs mit tenni: ha az autós negyvennel megy, akkor is elüti a szarvast, csak éppen kisebb sebességgel” – mondja Lovász Zoltán. A szakértő föleleveníti az egyik érdekes ügyét is, amely nappal történt, és ahol nem a sofőr és a vadásztársaság, hanem a sofőr és a biztosító állt perben. Az történt ugyanis, hogy egy autós úgy ütött el egy szarvast, hogy azzal egy másik kocsiban tett kárt. Az ominózus esetnél tulajdonképpen az történt, hogy a vétlen fél kiszúrta a szarvast, lassított és megállt, míg a vele szemben közlekedő sofőr nem vette észre a neki jobbról érkező állatot, csak amikor az már az úton volt. Elütötte, és nekicsapta az álló autónak, viszont az abban keletkezett kárt nem akarta kifizetni a biztosítója. Emiatt bíróságra kellett menni, és azt kellett bizonyítani, hogy a károkozó kellő odafigyeléssel megláthatta volna a szarvast, hiszen a másik autós is észrevette és lassított. A pert meg is nyerte a vétlen sofőr, a biztosító pedig kénytelen volt fizetni.
Németh Zoltán László ügyvéd további érdekes jogesetekkel is érzékelteti a helyzet nehézségeit. Mint mondja, volt például olyan ügy, amelynél az autós 120 kilométer per órás sebességgel haladt az M5-ös autópályán, amikor a sztráda két szakaszát korláttal elválasztó területről váratlanul elé ugrott egy őzbak. A kocsiban jelentős kár keletkezett, az őzbak pedig elhullott. Ez esetben a felperes az autós volt, az alperes pedig az útkezelő és a vadásztársaság. A bíróság első fokon kártérítés fizetése kötelezte az útkezelőt, arra hivatkozva, hogy az őz csak úgy keveredhetett a sztrádára, hogy elmulasztották karbantartani az autópálya melletti védőhálót. A másodfok az ítéletet jóváhagyta, az ügy viszont az útkezelő felülvizsgálati kérelme miatt továbbment: végül a Legfelsőbb Bíróság hozta meg azt a döntést, mely szerint a megfelelően kiépített és karbantartott kerítés sem képes garantáltan visszatartani a vadakat, így az útkezelő nem vonható felelősségre. Az ítélet szerint tehát senkinek nem róható fel az, ha sztrádáján szarvasok „grasszálnak”.
Hogy a helyzet ne legyen ilyen egyszerű, egy Legfelsőbb Bírósági ítélet szerint az autópálya kezelője igenis felelős a kárért, ami abból adódott, hogy az őz az autópályára feljutva autóval ütközött, és abban kárt okozott. Ez esetben a vadásztársaság azzal érvelt, hogy az őz lehajtósávon keresztül, lakott területről juthatott fel az autópályára, az autósnak viszont sikerült bizonyítania, hogy igenis a kerítés rongálódott meg.
Egy másik Legfelsőbb Bírósági ítélet szintén autópályai balesetnél született, és a vadásztársaságot kötelezte kártérítés megfizetésére: az autós az M1-esen haladt, az őzbak pedig egy vadveszélyt jelző tábla után ugrott elé az autópályát megosztó bozótosból. Frontális ütközés történt, nem volt elkerülhető. A bíróság első fokon a sofőrnek adott igazat, viszont a másodfok a keresetet elutasította. Az indoklásban az szerepelt, hogy a vad szabad jószág, így szükségszerűen keresztül halad a közúton is. Következésképpen az, hogy az autópályára került, nem minősül rendellenes helyzetnek, így nem felel érte a vadásztársaság. Az ügyben szintén a Legfelsőbb Bíróság mondta ki a végső szót, leszögezve, hogy a vad utakra kerülése valóban nem minősül rendkívüli dolognak, viszont egy autópályán azért annak mondható. Emiatt az elsőfokú ítéletet hagyták helyben, és a vadásztársaságnak kártérítést kellett fizetnie úgy is, hogy a vadveszély tábla ki volt helyezve.
Érdekes eset volt az is, amelynél belterületen egy vadásztársaság területéhez tartozó magas partfalról ugrott az útra egy szarvas, a forgalmas úton vadveszélyt jelző tábla pedig nem volt kihelyezve. Az elsőfokú bíróság a kárt szenvedett autósnak adott igazat, a másodfok viszont máshogy gondolta. Az ügy szintén a Legfelsőbb Bíróság elé került, amely voksát az autós mellett tette le, és a vadásztársaságot kötelezte kártérítés megfizetésére. A helyzet tehát nem egyszerű, borítékolni gyakorlatilag lehetetlen, hogy ki hogy jön ki ezen ügyekből.
