Vona szerint Habony emberei őt is megfigyelték

Vona Gábor az egyik közösségi oldalon arról számolt be, hogy olasz fotósok követték.

MNO
2016. 09. 22. 12:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Jobbik elnöke épp a fiát vitte reggel iskolába, amikor a gyermek kiszúrta, hogy valaki fényképezi őket. Ezt követően a fotós menekülőre fogta, de egy zsákutcába hajtott az utána eredő Vona beszámolója szerint.

„Az autóból kiszálló személy feltett kezekkel szállt ki, mint amikor egy bűnözőt tetten érnek. Mr. Gabornak hívott, és angolul sűrűn az elnézésem kérte. Magát olasz újságírónak nevezte, és elmondása szerint csak fényképeket akart készíteni, és sajnálja, neki is van gyereke, de sajnos ez a munkája. Amikor megkérdeztem, kinek dolgozik, azt mondta, egy olasz ügynökségnek. Mire azt mondtam, hogy ez így nem kerek, kibökte, hogy azoknak pedig egy magyar megrendelő fizet” – írta Facebook-oldalán a politikus, de ekkor már egy rendőrnő is megjelent, aki elkezdte felvenni az adatokat.

 

Kiderült, az is, hogy a fotós nem egyedül dolgozott, társa is megjelent, az általuk előadott sztoriból pedig Vona arra következtetett, hogy nem mondanak igazat, és már régóta követhették a Jobbik első emberét.

„Szerintem a Fidesz újabb mocskos akciójáról van szó. Úgy tűnik, már nagyon félnek. Ezek szerint mégis igaz az a folyosói pletyka, hogy Orbán Viktor kiakadt a múlt hétfői napirend előtti vita után, és kiadta a kilövési engedélyt rám a sajtósainak. Ha jól emlékszem, Spéder Zoltánról is olasz paparazzikkal csináltak anyagot a TV2-re. Úgy tűnik, így dolgoznak. Külföldről bérelnek hiénákat, hogy elvégezzék a piszkos munkát. Mi lesz a következő? Esetleg tovább is mennének...?” – tette fel a kérdést posztjában Vona.

A politikus Habony Árpádékat sejti az eset mögött – akik szerinte „itt most kicsit többet szívtak fel az orrukba a szokásosnál\" –, és megjegyezte, egy országgyűlési képviselő megfigyelése bűncselekmény, és megteszi a szükséges jogi lépéseket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.