A Kúria a Legfőbb Ügyészség indítványára adott igazolást annak az ítéletnek a semmisségéről, amelyben egyhetes zárt tárgyalás után 1958. június 15-én halálra ítélték Nagy Imrét, Gimes Miklóst és Maléter Pált, továbbá börtönbüntetéssel sújtották Kopácsi Sándort, Donáth Ferencet, Tildy Zoltánt, Jánosi Ferencet és Vásárhelyi Miklóst, valamint egy másik eljárásban az év tavaszán halálra ítélték Szilágyi Józsefet.
A Kúria fejet hajt az áldozatok előtt – mondta a határozat indoklásában Kónya István, az eljáró tanács elnöke, a Kúria elnökhelyettese.
Nagy Imre miniszterelnök és társai ügyében már 1989 nyarán hatályon kívül helyezte a három évtizeddel korábbi ítéletet a Kúria jogelődje, a Legfelsőbb Bíróság, és felmentette a vádlottakat. A legfelső bírói fórum akkor kimondta, hogy a Nagy Imre-per a maga korában hatályos jog szerint is törvénysértő volt.
A csütörtöki határozat ennél továbbment és leszögezte, hogy a két 1958-as döntés csak formáját tekintve bírói ítélet, valójában nincs közük az igazságszolgáltatáshoz. Az indoklásban emlékeztettek arra, hogy az egyfokú, jogorvoslat kizárásával zajló eljárásban még kegyelmet sem kérhettek a halálra ítéltek: az 1958. június 15-én meghozott halálos ítéleteket másnap végrehajtották.
Igazságszolgáltatásnak nem nevezhető színjáték zajlott, ártatlanok bűnösségét mondták ki, legitim kormányzat tevékenységéért szabtak ki büntetést – mondta a tanácselnök.
Az indoklás szerint a bírói hivatásrend a semmisség kimondásával szabadulhat meg ezektől a döntésektől, amelyek tanulsága, hogy a bíró csak a törvényeket alkalmazhatja és nem engedhet semmilyen külső befolyásolásnak.
Sódor István, a Legfőbb Ügyészség képviselője hozzászólásában jelezte, hogy további több mint kétszáz, az 1956-os forradalom után halálra ítélt ember ügyét tanulmányozzák még a semmisségi igazolások kiadása ügyében. Ezt egy idén nyáron életbe lépett törvény teszi lehetővé a Kúria számára a Legfőbb Ügyészség, illetve az érintettek kezdeményezésére.
A parlament már 2000-ben semmissé nyilvánította a forradalom utáni leszámolást kiszolgáló jogszabályok alkalmazásával meghozott ítéleteket. Azok a statáriális jellegű eljárásokban meghozott döntések tartoznak ebbe a körbe, amelyekben a forradalommal való azonosulás miatt hoztak elmarasztaló ítéleteket a bíróságok, a vádlottaknak pedig esélyük sem volt az érdemi vidékezésre az elfogulatlan, pártatlan ítélkezés hiánya miatt.
A védői oldalon Magyar Gábor ügyvéd felszólalásában rámutatott: az eljárások lehetőséget adnak az igazságszolgáltatásnak az önvizsgálatra, és önmérsékletre inthetik a politikai hatalmat, ugyanakkor felemásak is, hiszen kiszolgálják a jelenlegi hatalom emlékezetpolitikáját és felzaklathatják a hozzátartozókat.
Bánáti János ügyvéd felszólalásában arra hívta fel a figyelmet: a forradalom utáni megtorlásban nem egyedi törvénysértések és bírósági hibák történtek. Alapjaiban volt törvénysértő az a rendszer, melyben az állampárt jogalkotói szerepben tetszeleghetett, a nyomozó hatóságok és az ügyészség politikai utasítást hajtott végre, és a bíróság sem volt független. A felmentés, semmiség utólagos kimondása pedig lehet erkölcsi, politikai igazságtétel, ám az elvett életek, ártatlanul börtönben töltött évek már semmivel sem kárpótolhatók.
