Selmeczi Kamill, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke lapunknak arról beszélt: a támogatás általában be is árazza a praxisokat, ha valaki a maximálisan igényelhető, 4 millió forintos támogatást igényli, akkor általában ennél nem fizet többet az eladónak. Kitért rá, hogy egy kisebb méretű praxis esetében is legalább 8 millió forint volna a piaci ár, ám ezt szinte soha nem kapják meg a háziorvosok a praxisukért. A szervezet elnöke úgy véli, már az is jó alkunak számít, ha a praxis értékének felét kialkudják. Akadt a pályázók között, aki ennél is kevesebb, 1,4 és 1,1 millió forintot igényelt; Selmeczi szerint ezeket a praxisokat ilyen alacsony áron adták el, mert mára teljesen elértéktelenedtek. Ráadásul ha valaki egy évig nem tudta eladni a praxisát, a jog az önkormányzatra száll, amely aztán ingyen is odaadhatja egy lehetséges pályázónak.
Komoly probléma szerinte az is, hogy a letelepedési támogatás esetében a nyertes pályázóknak mindössze négy évig kell a praxisban dolgozniuk ahhoz, hogy megkapják a szabadon felhasználható milliókat. Utána viszont felhagyhatnak a háziorvosi munkával, és a betegek ismét magukra maradhatnak. Mint az elnök hangsúlyozta, meg kellene vizsgálni, a tartósan betöltetlen praxisok esetében mi az oka annak, hogy nincs ott háziorvos, és ezen kellene változtatni. Ennek hosszabb távú eredménye lehetne, mert a pályázat csupán részben mondható megoldásnak.
A legnagyobb probléma hazánkban a háziorvosok kiöregedése, sokan már most nyugdíjaskorúak, és a szakértők szerint egy-két éven belül százas nagyságrenddel emelkedhet az üres praxisok száma, vagyis súlyosbodik a helyzet. Az eddigi jelzések alapján öt éven belül megfeleződik a körzeti háziorvosok száma, így egyre nehezebben juthatnak majd megfelelő orvosi segítséghez a betegek.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!