Balog: Erre a kormányra kimondottan jellemző a puritánság

Képmutatás számon kérni attól a rongyrázást, aki tisztességgel keresi a pénzét – vélekedett.

MNO
2016. 10. 10. 14:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Bayer Zsolt evangélikus. Olvassák el, miket mondott Luther Márton a pápáról. Azokhoz képest ezek nagyon szelíd megfogalmazások”

– reagált arra, hogy a publicista azt írta: „a pápa vagy egy demens vénember, aki teljességgel alkalmatlan a pápai poszt betöltésére, vagy egy gazember”.

Innen jut el a társalgás odáig, hogy

„amit a szentatya és más egyházak számonkérnek rajtunk, azt nekünk elsősorban a cigányok felé kell megvalósítanunk.”

„Akkor hiteles az elutasításunk a migrációra, ha mi azoknak kínálunk integrációt, felzárkóztatást és esélyt, akik egy kelet-magyarországi cigánytelepen sokszor nyomorúságosabb körülmények között élnek, mint azok, akik egy szíriai városból jönnek ide” – tette hozzá.

Ugyanakkor elismerte, hogy a cigányok felzárkóztatására irányuló projektek között van olyan, amelyet „beleng a korrupció árnyéka”, ezért tett feljelentéseket.

A politikus ezt követően elmondta, hogy milyen jól működik a kormány. A Lázárral való viszonyáról így vallott: „A viszonyunk 2014 előtt nem volt mindig felhőtlen, de ebben a kormányzati ciklusban nagyon jól együtt tudunk működni.”

Kifejtette azt is, mennyire örül annak, hogy Orbán elmondta: csak úgy vállalja, ha a 2018-as győzelem esetén miniszterelnök lehet. „Ezzel mindenkit arra ösztönzött, hogy dolgozzon, ne spekuláljon.”

Az interjú közepe fele elhangzott a felvetés, hogy „Ahogy kinéz, még a 2018-as választási kampány is a menekültekről fog szólni, nem az oktatás, az egészségügy vagy a romafelzárkóztatás helyzetéről”, ennek ellenére csak a legvégén tért ki Balog az egészségügyre, az oktatás helyzetéről nem is beszélt a felelős miniszter.

A tárcavezető szemére vetették a helyzetet, melyről egyik olvasójuk számolt be, miszerint egy fővárosi kórházban harmadik világbeli állapotok uralkodtak: nem volt orvos, ivóvíz, az infúziót pedig ruhafogasról lógatták. Balog nem tagadta, hogy lehet ilyen, de azt sorolta, hogy vidéken milyen komoly fejlesztések zajlottak.

Az ígéret formájában létező budapesti szuperkórházról azt mondta: „Hetek vannak hátra a végleges döntésig. Már csak két helyszín van: mindkettő a Kelenföldi pályaudvar környékén. Az egyik az autópálya egyik oldalán, a másik az autópálya másik oldalán. Most ennyit mondhatok.”

Majd még egy jó hírrel szolgált: „A kormány viszont szerdán döntött a Semmelweis Egyetem infrastruktúrájának 21. századi szintű megújításáról, melyet a gyermekklinikával kezdünk.”

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.