Burkinis nőket dobtak ki a Széchenyi fürdőből

A döntést a házirenddel indokolták.

MNO
2016. 10. 14. 9:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Október 9-én egy 30 és egy idősebb, 70 év körüli nő fürdött a Széchenyi fürdő egyik medencéjében. Már több mint egy órája ott tartózkodtak, amikor két alkalmazott felszólította őket, hogy hagyják el a medencét, ugyanis megsértették a házirendet. A nőkön burkini volt – írja a 444. A portálnak az egyik olvasója számolt be az esetről.

A kidobást két nő hajtotta végre, akik azzal védekeztek, hogy a vezetőség utasítása volt. A burkinis nők nem hangoskodtak, senkit sem zavartak – olvasható a cikkben.

A Széchenyi fürdő marketing- és értékesítési igazgatója, Czinege Szilvia a portál kérdésére elmondta: október 9-én a kora esti órákban valóban érkezett hozzájuk egy vendégpanasz, hogy a fürdő gőz osztályán lévő medencében két vendég nem a házirendnek megfelelő ruházatban fürdik. Ezért felszólították őket, hogy tartsák be a házirendet.

„Társaságunk 2016 júliusában kért hivatalos állásfoglalást az Országos Tisztifőorvosi Hivataltól, ennek alapján határoztuk meg a házirendben a fürdőruha-viselés szabályát, mely minden fürdőnkben a pénztáraknál kifüggesztett állapotban is megtalálható. Eszerint: nem szabad a medencékbe olyan öltözékben bemenni, amely felületének mérete okán közegészségügyi, vízminőségi és balesetvédelmi szempontból aggályos. Erre tekintettel a medencéket az alsó testrészen kizárólag térdig érő, a felső testrészen pedig kizárólag vállig érő fürdőruhában szabad igénybe venni” – fűzték hozzá.

A portál a fürdő oldalán sem angol, sem magyar nyelvű házirendet nem talált, ám a Budapestigyógyfürdők.hu-n fent van egy 2016. májusi utasítás, ami a fürdőruhákra vonatkozik. Ebben a burkinire ugyan külön nem térnek ki, de a rendelet alkalmazható rá – írja a 444.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.