Hivatalos megerősítés az ügyben csütörtök délelőttig nem érkezett, mígnem befutott a Központi Nyomozó Főügyészség meghívója, mely szerint 11 órától rendkívüli sajtótájékoztatót tartanak az Országos Rendőr-főkapitánysággal és a Terrorelhárítási Központtal közösen a Teréz körúti robbantás ügyében.
A Keszthely Televízió szerdán Facebook-oldalán azt írta, TEK-esek és rendőrök zárták le Keszthelyen a Borbás Vince sétányt, és egy piros autót vizsgáltak. „Sajtóhírek szerint a Teréz körúti robbantót elfogták a mai napon, értesüléseink szerint Hévízen. Keszthelyen a feltételezések alapján a robbantóval kapcsolatba hozható személyt vagy személyeket fogták el” – közölték.
Később az MTI is azt írta, hogy a TEK egyenruhás és civil nyomozói lezárták szerda kora este a keszthelyi Borbás Vince sétány egy szakaszát. A Balaton-parti Helikon Hotel és a városi strand közötti szakaszon egy autót vizsgáltak. Az MTI tudósítója a helyszínen azt tapasztalta, hogy az útszakasz két végét polgárőrök, illetve a TEK egyenruhásai zárták el a forgalom elől. Sem gyalogosokat, sem járműveket nem engednek be az érintett útszakaszra, ahol többtucatnyi ember vizsgálta a piros színű, magyar rendszámú személyautót.
Az M1 a helyszínről arról számolt be, hogy a rendőrök elfogtak egy embert. Azt nem tudni, kit, teljes a hírzárlat. A TEK várhatóan csütörtökön tart sajtótájékoztatót az ügyben.
A csatorna tudósítója azt mondta, az elfogott, vélhetőleg szőke hajú férfi fiatalnak tűnt. Keszthelyen valóban történt egy elfogás, amely összefüggésben áll a robbantással, és lehetséges, hogy az elfogott férfi valamelyik közeli szállodában húzta meg magát – hangzott el. Később az M1 helyszínen tartózkodó tudósítója közölte: a helyszínelésnek vége, már csak a piros autó van a parkolóban. A gépkocsi gazdáját elvitték egy szürke furgonnal.
A Teréz körúti robbantót Budapesten hallgatják ki, este 9 óra 15 perc körül hajtott fel az M7-es autópályára a TEK szállító járműve – tudatta a Hír TV. A csatorna Keszthelyen lévő tudósítója szerda este azt mondta: a piros autót rendőrök őrzik, DNS-mintákat gyűjtöttek. Egyes információk szerint nem lakossági bejelentés segítette a nyomozást.