Elnapolta a kormány a bértárgyalást

Kormányzati „segítség” nélkül azonban vélhetőleg ezúttal sem lesz túl nagy jelentőségük az egyeztetéseknek.

Markotay Csaba
2016. 10. 26. 15:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jövő csütörtökre halasztotta a kormány a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának mára tervezett ülését, amelyen a jövő évi minimálbérekről és esetleg a bérajánlásról tárgyaltak volna. Úgy tudjuk, ennek oka, hogy egyelőre nincs kormányzati álláspont a tervezett járulékcsökkentés ügyében, ami a munkaadók terheit csökkentené, jövőre lehetővé téve ezzel az idei mintegy 5,5 százaléknál nagyobb emelést.

A kormánypárti Magyar Idők tegnap arról írt, hogy a mára tervezett egyeztetésre a szakszervezetek közös ajánlást fogalmaztak meg, a minimálbér esetében nyolcszázalékos, míg a szakmunkás-bérminimumnál 13 százalékos emelést akarnak elérni. Ez előbbi esetben bruttó 120, míg utóbbinál bruttó 145 ezer forintot jelentene. Csakhogy ez az egyik érdekképviselet, a Munkástanácsok tavalyi (azaz idei évre szóló) javaslata volt. Ehhez képest most a közös szakszervezeti álláspont mintegy 12 százalékos béremelést rögzít. – A szakszervezetek kiinduló álláspontja az, hogy a minimálbér nettó összege (jelenleg 73 815 forint) érje el az egy főre számított létminimumot (mintegy 88 ezer forint). Ehhez az szükséges, hogy a következő két évben évi két számjegyű emelés legyen – mondta lapunknak Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.

Kormányzati „segítség” nélkül azonban vélhetőleg ezúttal sem lesz túl nagy jelentőségük az egyeztetéseknek. A parlament ugyanis már a nyár elején elfogadta a jövő évi költségvetést. A bruttó átlagkereset, a minimálbér és a garantált bérminimum esetében is 5,1 százalékos emeléssel számol jövőre a kormány.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.