Fukuyamával vitázik Kovács Zoltán

A kormányszóvivő a Twitteren osztotta ki a tudóst egy Népszabadsággal kapcsolatos bejegyzése miatt.

Lakner Dávid
2016. 10. 09. 18:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem is volt független, és amúgy is nagy az anyagi veszteség – ezeket tartotta kiemelésre érdemesnek a Népszabadság váratlanul bejelentett felfüggesztése kapcsán Kovács Zoltán kormányszóvivő. A politikus azután reagált, hogy Francis Fukuyama amerikai politikatudós a Twitteren kritizálta az ellenzéki napilap bezáratását. Nem tetszett ez Kovácsnak, aki abba kötött bele, hogy Fukuyama függetlenként említette a Népszabadságot. „»Független«?? – nyilván: nem sokkal ezelőttig a Magyar Szocialista Párt tulajdonában, csak úgy mellesleg.” Az MSZP pártalapítványa volt kisebbségi tulajdonos 2015-ig, amikor is a maga 27,65 százalékát eladta a Mediaworksnek.

A másik problémája Kovácsnak a bezáratással volt: szerinte a lap saját kiadója tett így, amely már nem képes finanszírozni az ötmilliárdos veszteséget. Kovács az ötmilliárd után még „(!)” jelet is tett. Ugyanakkor nem igazán áll meg az érvelés a Népszabadság veszteségességéről. A lap tavaly például 134 milliós mérleg szerinti eredményt ért el – ha nem is értékesítésből, hanem a Mediaworks felvásárlásának eredményeképp. Igaz, korábban volt már 513 milliós és 1,4 milliárdos veszteség is, viszont nem sok olyan nyomtatott lap van, ahol ne ugyanez lenne a tendencia. Ráadásul a Mediaworks egy éve még ezt válaszolta az Átlátszónak: „A Népszabadság egy erős közéleti napilap, amelynek pozícióját a jövőben tovább szeretnénk erősíteni. Úgy gondoljuk, az az ideális, ha a print és az online változat kiegészítik és segítik egymást.”

Ugyanakkor már egy ideje lehetett hallani: a Mészáros Lőrinchez kötődő vállalkozás bevásárolhatta magát a kiadóba.

Fukuyama egyébként azt írta: „Amit az illiberális demokráciák tesznek: Magyarország legnagyobb független lapját bezárták.” Figyelemre méltó, hogy Kovács a függetlenbe és a bezárásba is belekötött, de az illiberális demokráciába már nem.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.