A tanodák ügye akkora közfelháborodást váltott ki, hogy az Emmi a vesztes, de tapasztalattal bíró intézményeknek újabb pályázatot ígért. Igaz, a szakember szerint ez sem oldaná meg azonnal a problémát, hiszen az átfutási idő miatt legkorábban jövő tavasszal, vagyis a jelenleg zajló tanév végén látnának pénzt az új pályázatból a tanodák. Addig is a TanodaPlatform áthidaló támogatást kért az érintettek számára, ám a szakember szerint „nagyon nehéz lesz elérni, hogy hirtelen biztosítsanak erre 1,5 milliárd forintnyi támogatást”.
A felvetésre, hogy a vesztes tanodák tervezik-e jogi útra terelni az ügyet, elmondta: náluk, a Motiváció Oktatási Egyesületnél nem készülnek erre, pedig lenne miért panasszal élniük. Bár ők a nyertes tanodák közé tartoznak, így is hárommillió forinttal kevesebb pénzt ítéltek meg nekik a tanodavezető bérének kárára. Így a levonás után a tanodavezető fizetésére – 40 órás munkaviszonnyal – nettó 66 500 forint jutna, ami jogszabályellenes, hiszen alacsonyabb, mint a minimálbér.
Ám hiába ítélnék jogosnak bármelyik tanoda kifogását, Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára világossá tette: a pályázati keret kimerült, így már senkinek sem tudnak többet fizetni. Nehezíti a tanodák helyzetét, hogy csak úgynevezett eljárásrendi kifogást tehetnek. Az eredményhirdetés késedelme miatt felszólalhatnak, de azt nem nehezményezhetik, ha szerintük elcsalták a bírálatukat. Utóbbi bizonyítása azért is volna nehéz, mert bár pályázni elektronikus úton kellett, a bírálatokat csak személyesen tekinthették meg, fényképet és másolatot nem készíthettek.
Szűcs Norbert arra is felhívta a figyelmet: mintegy tucatnyi, Budapest környéki tanodánál még tart a bizonytalanság, ugyanis ők egy másik európai uniós pályázat keretében igényelhettek támogatást. Az Emmi azt a pályázatot is jelentős késéssel írta ki, és bár az eredmény kihirdetése már aktuális volna október közepén, senki sem tudja, mikor fog erre sor kerülni.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!