Orbán megerősítette: lemondana, ha az igenek győznének

A miniszterelnök leadta szavazatát Budapesten, a XII. kerületi Zugligeti Általános Iskolában.

MTI
2016. 10. 02. 7:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A miniszterelnök azután nyilatkozott újságíróknak, hogy leadta szavazatát Budapesten, a XII. kerületi Zugligeti Általános Iskolában. A szavazókörbe feleségével, Lévai Anikóval érkezett fél kilenc után.

Orbán Viktor arra számít, hogy több nem szavazat lesz, mint igen, és ez elegendő felhatalmazást adhat a mindenkori parlamentnek és kormánynak. „Mindig jobb az érvényes, mint az érvénytelen, de a közjogi következmények beállnak mindenképpen, hiszen azt vállaltuk, hogy a kérdésben foglalt jogi szabályozást, miszerint csak a magyar parlament dönthet arról, hogy kikkel akarnak a magyarok együtt élni, a jogrendszer részévé fogjuk tenni. Ezt akkor is megtesszük, ha érvényes, és akkor is, ha nem. Egy feltétele van ennek, hogy több legyen a nem, mint az igen” – fejtette ki.

Az alkotmánymódosítás lehetőségét Orbán Viktor nem zárta ki, de nem ezt tartja a jövő hét legfontosabb feladatának, hanem a brüsszeli tárgyalásait arról, hogy megfelelő eredmény esetén ott elérje: „ne legyen kötelező befogadni olyan embereket Magyarországon, akiket mi nem akarunk, és a döntés is nálunk maradhasson”. Hozzátette, ha az Európai Unió demokratikus közösség, akkor el kell fogadnia a magyarok véleményét.

Utalva arra, hogy az EU-ban Magyarország az első, amely népszavazást tart a kérdésről, azt mondta, „büszkék vagyunk, hogy mi vagyunk az elsők”, és örülne, ha ezt mások is követnék. Közölte továbbá: itthon többpárti megbeszélést indítanak arról, milyen jogi formában illesszék be az emberek akaratát a magyar jogrendbe.

Elmondta azt is, hogy szombaton ő maga is részt vett telefonos kampányolásban, és „nagyon megértő, együttérző, az ügy fontosságát átlátó választópolgárokkal” beszélt.

A miniszterelnök igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy az igenek győzelme esetén lemond-e.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.